Ronaldónak sikerült (Fotó: espnfc.com)
A Washington Post weboldalán a cikket jegyző neves szakíró, Simon Evansmegállapítja: „Egy Eb a leginkább futballfesztivál. A csapatokat két-három hét alatt kellene összerakniuk a szövetségi kapitányoknak, és a legtöbb esélye annak van, aki jól védekezik, nem adja föl a szervezettséget és képes azt az egy gólt belőni, mint Dánia, Görögország vagy Portugália. A feladat a győzelem. És ez nem szórakoztató? Portugáliában senki sem panaszkodik.” A neves szakíró hozzáteszi: vissza lehet sírni a spanyolok 4-0-s döntőjét, de ne felejtsük az azt megelőző gyötrelmes elő- és negyeddöntőt sem. Most pedig egészen fantasztikus meccsek voltak a végjátékban. A nagyszerű olaszokról, izlandiakról ír többek között, utóbbiak szurkolási stílusát már világszerte próbálják utánozni. Evans élete egyik legnagyobb futballélményének nevezte a Wales-Belgium negyeddöntőt, amelyen a közönség hazai-vendég aránya a régi nagy meccsek legszebb hagyományainak emlékét idézte, amelyen egy másodosztályú játékos három belga védőt küldött háromfelé egyetlen csellel, és amely után hallotta, hogy a wales-i szurkolók miként egyeztetnek a vonaton arról, hogy valahogy meg kellene hosszabbítani a szabadságukat az elődöntő miatt – írja a szakíró. Nem felejtkezik el rólunk sem, „próbáld a magyaroknak elmagyarázni, hogy a jelenlétükkel higították a mezőnyt”, írja, miközben a kommunizmus bukása óta most először vehettek részt egy nagy tornán, s bár alaposan kikaptak Belgiumtól, ez nem akadályozta meg őket abban, hogy tízezrével ünnepeljék a csapatot a budapesti utcán – hívja fel a figyelmet. Persze, mint folytatja, a szakértők, akik most alacsony színvonalról, meg gyenge minőségű meccsekről írnak, nem a körítést, a hangulatot jellemzik, de hát hogyan lehetne ezek említése nélkül írni egy egyhónapos tornáról, egy Eb-ről vagy vb-ről, amely a leginkább éppen erről, az atmoszféráról, a buliról, a közösségi élményről szól. Ugyanilyen témában, hasonlóan színvonalas cikk jelent meg az ESPN weboldalán – itt a szerző egy másik neves szakíró, a nagy sikerű Fociológia írója, Simon Kuper. A szerző ugyancsak elismerően ír a portugál válogatott Eb-sikeréről, illetve az egész tornáról, mint rögtön a cikk elején írta, a portugálok elsősorban kiemelkedő futballmúltjuk miatt érdemelték meg ezt a mostani nagy sikert: „Ez a megérdemelt jutalma az ország egyedülálló futballkultúrájának” – fogalmaz. Kuper részben nem feledkezik meg a magyarokról sem, hangsúlyozza ugyanis, hogy a „portugálok egy gyenge csoportban végeztek a harmadik helyen”, továbbá „magyar edzőként” idézi Bölöni Lászlót, Cristiano Ronaldo egykori felfedezőjét. A szerző emlékeztet rá, hogy Bölöni korábban megmondta: ha egykori tanítványa megnyeri az Európa-bajnokságot, akkor azzal túlszárnyalja két nagy elődjét, Luis Figót és Eusebiót is a nemzeti csapatnál elért sikereket tekintve. A cikkben arról is szó van, hogy napjainkban rengeteg portugál ajkú futballista szerepel az európai sztárcsapatokban, és Jorge Mendes személyében – aki többek között Cristiano Ronaldo, vagy az Eb másik hőse, Pepe ügyeit is kezeli – az ország egy világhírű ügynököt is ad a labdarúgás világának. A cikk utolsó bekezdésében Cristiano Ronaldót a szerző szellemesen, mint „antihős” ábrázolja. A Washington Post és az ESPN cikkeit teljes terjedelmében ITT és ITTtudod elolvasni!
