Dr. Szabó Tamás,az MLSZ Foot Pass bizottságának vezetője (fotó: FFT/Bodnár Zalán)
„Végigkísértem a munkát, és nyugodtan mondhatom, hogy ma mérföldkőhöz értünk. Bizonyosságot nyert, hogy helyes döntés volt kinyitni a kapukat, és olyanokat bevonni a magyar futballba, akik meg tudják ítélni, hogy hol tartunk a nemzetközi szinthez viszonyítva. Cél volt, hogy megállapítsuk: merrefelé kell menni, merre vegyük az irányt. Példanélküli kezdeményezés ez a magyar sportban, én úgy gondolom, a huszonnegyedik órában nyúlt az MLSZ ehhez az eszközhöz. Külön örülök annak, hogy az akadémiák képviseletében is elhangzott az, hogy hasznosnak találták ezt a tanfolyamot, sokat tanultak, és nyitottak a változásra.
Ha össze kellene foglalni, mi is a probléma a magyar labdarúgásban, akkor azt kell mondanunk: a profi világ alaposan elment mellettünk, és le kell arról a korábbi elképzelésről is szállni, hogy fiatalon legalább még versenyképesek vagyunk. A képzés filozófiája az utóbbi évtizedekben alapvetően megváltozott, mint ahogy megváltozott a struktúra is, ezt az akadémiáknál is felül kell vizsgálniuk. Az utánpótlás-nevelő intézmények Nyugaton egyre jobban hasonlítanak egy nagyvállalati rendszerre és kultúrára.
Kérdés, hogy milyen piacra „termelnek” az akadémiák? Előállítanak-e kurrens „árut”? A sikeres nyugati modelleknél az akadémiák munkája behatárolt, mert úgy kell képezniük, hogy ezek a képzések elvek megfeleljenek az elit nagycsapatoknál végzett munkának. Ez a lényeg. Nálunk ez a másik probléma, hogy kiderült: a nagycsapatok és az alattuk álló akadémiák együttműködése nem szerves. Ráadásul most kicsit bajba kerülnek azok az akadémiák, amely eddig élvonalbeli csapatnak akartak játékosokat nevelni, de most a licence-problémák miatt visszazuhantak az NB III-ba. A döntési mechanizmusokban is anomáliák vannak, nem tisztázottak a fejlődési irányok, mindenhol kellene lennie olyan szakmai testületeknek, amelyekben széles körű képviselet van (a nagycsapat és utánpótlás szakembereivel), igaz, ebben nagyot lépett előre az akadémiai rendszer az elmúlt két évben.
A szakmai munkával kapcsolatban határozottan látszik, hogy Nyugaton a játék van a képzés középpontjában, ebben egy el vagyunk maradva a nemzetközi élvonaltól, de ehhez sok jól használható anyagot kaptunk. Két vonalon megy most az MLSZ fejlesztési stratégiája: az egyik a Double Pass útmutatása, a másik pedig egy utánpótlás-nevelési koncepció. Ennek a kettőnek össze kell nőnie. Ehhez szükség lesz majd a következő audit eredménye is.
Mikor lesznek láthatóak az eredmények? Az akadémiák korszerűsítési programjának fókuszába első körben tizenöt akadémia került be. Az első feladat az akadémiák gyenge pontjainak megkeresése volt. A második fázis nyolc hónapig tartott, workshop jelleggel. Amíg az első két szakaszban az MLSZ nem nyúlt hozzá jelentősen a támogatási rendszerhez, a harmadik fázis után viszont meg kell nézni a szándékot a változtatásra, és a szándék eredményét is. Nyilvánvaló, hogy tizenöt akadémiát nem tud támogatni az ország magas szinten. Három-négy minősítési szint lesz, de az alsó szintre kerülők kezét sem engedi el az MLSZ. Jelen pillanatban a hazai akadémiák nem tudnak olyan játékosokat nevelni, akik megfelelnek a nemzetközi követelményeknek. Ehhez türelem kell, egyik napról a másikra nem jön el a Kánaán. Régóta hallgatják a szurkolók, hogy türelem, türelem, de jósok nem vagyunk, előre nem lehet tudni semmit, de ha egy szisztéma modernizálódik, akkor saját magát fogja újrateremteni.
Van egy probléma, amit nem lehet megkerülni: a külföldi-hazai játékosok aránya. Célunk fokozatosan kiszorítani a külföldi játékosokat, de erre csak akkor van lehetőség, ha az akadémiák annyi jó játékost adnak, hogy nem lesz rájuk szükség.
A Double Pass jelentése már korábban megállapította, hogy az edzőképzés az egyik gyenge pont Magyarországon, de Szalai László vezetésével elindultak a reformok, és Laci ezt nagyon jól csinálja, kemény kézzel. Sokan még edzéstervet sem írtak korábban életükben, de most elindult a változás, azonban ezek homár-folyamatok, lassan mennek végbe."