Sven Göran Eriksson

Kik voltak azok a labdarúgók, akiket gyermekként csodált? Igaz, hogy Liverpool-szurkoló volt?
Igen, ez így van, fiatal fiúként és még tizenévesen is a Liverpoolnak szurkoltam. A svéd tévé sok angol meccset közvetített és a Liverpool nagyszerű csapat volt akkoriban.
Az édesapámmal együtt, aki messziről évekig buzdította a csapatot, elkezdtem követni a Liverpoolt, majd amikor már idősebb lettem, többször is Angliába utaztam, hogy láthassam őket, főleg télen, amikor nem sok mérkőzés volt Svédországban.
Az ezt követő években jó barátságba kerültem Joe Fagannel (a Liverpool menedzsere 1983-tól 1985-ig), és volt szerencsém ellátogatni a Boot Roomba (a Boot Room elnevezés 1960-1980-ig az edzői stáb szobáját jelentette az Anfielden), ami fantasztikus volt. A korai húszas éveim alatt több edzésre is kilátogattam. Azt sajnálom, hogy sosem álltam a The Kop tagjai között.
Mi vette rá arra, hogy síugrással foglalkozzon gyerekkorában?
Volt egy sípálya a faluban, ahol születtem és tulajdonképpen kölyökként mindig el akartam menni, amit végül meg is tettem. Nagyon jó móka volt, sőt, hat-hét éven keresztül helyi versenyeken is részt vettem, ahol enyém volt a legnagyobb ugrás: körülbelül hatvanöt méter – ez igazából elég szerény, főleg, ha belegondol abba, hogy a napjaink síugrói 200 méteres távolságot is képesek elérni. Nem tudom, hogy túl tudtam-e volna ugrani Eddie-t, „a Sas”-t vagy sem, de ő különleges volt, nem? Más téli sportokat is nagyon élveztem, például a jéghokit, és télen mindig korcsolyával mentünk iskolába, mert ez volt a leggyorsabb módja, hogy odaérjünk. Ezt leszámítva, nem voltak fedett sportcsarnokok, ahol többet játszhattunk volna.
Kik adták az edzői inspirációt? Olvastam dolgokat a liverpooli boot roomról, Bobby Robsonról és még Roy Hodgsonról is…
Roy Hodgson és Bob Houghton (1979-ben UEFA Kupa-döntőbe vezette a Malmőt) nagyon fiatalon Svédországba jöttek, hogy új ötletekkel és játékstílusokkal segítsenek változni a svéd labdarúgásnak. Kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak, és hogyan dolgoztak abban az időben, ezért megismerkedtem velük és jó barátok lettünk Royjal és Bobbal. Tord Grip nagyon fontos személyiség volt a karrieremben és természetesen a liverpooli Joe Fagan is. Bobby Robson Ipswich Townját és Terry Venables Crystal Palace-át is figyelemmel kísértem. Az Ajax játéka iránt is érdeklődtem – tanulni akartam másoktól, annyit, amennyit csak tudok az első néhány edzői évemben.
Amikor a Fiorentina edzője volt, ön edzette Roberto Baggiót. Ő a legtehetségesebb játékos azok közül, akiket valaha edzett? Ha nem, akkor ki; Wayne Rooney, Ruud Gullit, Michael Ricketts?
Jó kérdés. Szerencsés vagyok, hogy rengeteg jó játékosom volt a csapataimnál az évek során, egyik közülük Roberto Baggio, ez biztos. A Citynél is sokan vannak – vegyük csak Micah Richardst – még csak tizenkilenc éves és hihetetlenül tehetséges. Wayne Rooney, Rui Costa, Paolo Sousa, Giuseppe Giannini és természetesen Elano… Ahogy mondtam, nagyon szerencsés vagyok.
Igaz az, hogy 1997-ben már megegyezett a Blackburnnel, de meggondolta magát és végül a Lazióhoz szerződött?
Igaz. Aláírtam egy szerződést Jack Walkerrel, a Blackburn Rovers elnökével, aztán visszamentem Olaszországba. Közben telefonáltak a Laziótól, hogy engem akarnak edzőjüknek. Nehéz helyzetbe kerültem, másnap találkoztam Jack Walkerrel. A Lazio még azt is felajánlotta, hogy kompenzációt fizet, de miután sokszor átbeszéltük a szituációt, Jack felbontotta a szerződést, majd azt mondta: „Barátok vagyunk, Sven. Megértelek.” Ez volt a probléma vége. Jack nagyon jó ember volt.
Nyugodtnak látszik, van olyan, ami felidegesíti? Parkolóőrök? Nem megfelelő kiszolgálás egy étteremben? Rossz vezetők?
Nem szoktam felmérgelni magam más vezetők miatt, ez nem az én stílusom, de amikor Anglia szövetségi kapitánya voltam, sokat utaztam autóval és a közlekedési dugók nagyon frusztráltak. De mit lehet tenni?
Arról híres, hogy százötven öltönnyel rendelkezik. Igaz ez? Emlékszik még az első öltönyre, amit vásárolt?
Ez egyáltalán nem így van. Húsz vagy huszonöt öltönyöm van, de nem több. Az elsőt a diplomaosztómra vettem, nagyon szép volt!
Visszatekintve, mennyire lepte meg az angol média megszállottsága az angol szövetségi kapitányok magánéletét illetően? Megbánta, hogy nem volt óvatosabb?
Nem bánok semmit, főleg azt nem, hogy elfogadtam a szövetségi kapitányi posztot, még akkor sem, ha néha sok macera volt vele. Meglepődtem, hogy ekkora az érdeklődés a híres emberek magánéletét illetően, mert az előző helyeken, ahol dolgoztam, nem volt ilyen. De ezt kezelni kell, vagy továbbállni! A maradást választottam.
Most, hogy van ideje elmélkedni, hogy tekint vissza arra az időre, amikor az angol nemzeti tizenegy edzője volt? Sikerként, kudarcként ítéli meg ezt az időszakot? Vagy egy kicsit mindkettőnek?
Jó, ha azt nézzük, hogy nem jutottunk döntőbe, ez sikertelenség. De én mindig is büszke voltam arra, hogy Anglia szövetségi kapitánya lehettem. Számomra teljes mértékben fantasztikus időszak volt.
Ön jelenleg edző a Premiershipben. Hogy látja a klubok és a válogatott ellentétét Angliában? Volt egy esete Stephen Irelanddel…
Úgy gondolom, hogy ez az a probléma, ami mindig jelen lesz a labdarúgásban. Ha klubedző vagy, nem szereted a barátságos válogatott mérkőzéseket. Ezt teljesen átérzem, például amikor a Lazio trénere voltam, én sem szerettem őket. Sok válogatott játékosom volt, akik a világ minden tájára elmentek barátságos meccset játszani az országukért, de ha egy klubnál vagy edző, meg kell értened, a nemzeti futball minden országnak nagyon fontos, a támogatóknak és a játékosnak is. Teljes mértékben szurkolok a nemzeti együttesnek a selejtezőkben és a versenyeken egyaránt. Forrás: Fourfourtwo.com