„Nagyon intenzív megbeszéléseket folytattunk. De megegyezésről nem beszélhetek. Viszont jó lenne, ha ez hamarosan megtörténne” – mondta Volker Finke.
Gondot jelenthet azonban az a „kecskések” számára, hogy a norvég tréner jelenleg az FC Kopenhagent irányítja, jövő év januártól pedig Norvégia szövetségi kapitánya kell, hogy legyen – a kölniek azonban egy klauzula miatt mégis látnak esélyt arra, hogy Stole Solbakkent megszerezzék.
Solbakken játékosként korábban többek között norvég válogatott is volt, de 2001-ben egy edzésen elszenvedett sérülés miatt idő előtt kellett visszavonulnia. Később szívinfarktust kapott, nyolc percig a klinikai halál állapotában volt, de sikerült megmenteni az életét. Az FC Kopenhagennel egyébként hat év alatt öt bajnoki címet szerzett, és kétszer is a Bajnokok Ligájába juttatta. Forrás: spox.com/de Lendvay Lajos
Stole Solbakken lehet az 1. FC Köln új vezetőedzője
Dániából érkezhet a jövő évi Bundesliga 1-es tagságát nemrég bebiztosító 1. FC Köln edzője: Volker Finke sportigazgató, aki a hétvégi mérkőzésen még vezetőedzőnek mondhatja magát, megerősítette, hogy az FC Kopenhagen norvég trénerét, Stole Solbakkent szeretnék megszerezni.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!