Soproni Liga – a szezon mérlege, 1. rész: aranycsata

Már a bajnokság tavaszi folytatása előtt borítékolható volt, hogy a Soproni Liga 2009–2010-es kiírásának aranyérméért két csapat, a címvédő Debrecen, és a trónkövetelő Videoton lesz nagy harcban. Nos, a jóslatok beváltak. Az őszi idényt követően a Vidi kétpontos előnnyel várta a folytatást, így apró lépéselőnyben volt az ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében is vitézkedő (bár pontot nem szerző) vetélytársával szemben. A fehérváriak ráadásul a télen tovább erősítették magyar szinten amúgy is acélos keretüket. Elsőként magukhoz édesgették a már a válogatottban is bemutatkozó Sándor Györgyöt Újpestről, majd az ősszel legeredményesebbnek bizonyuló támadósorukat „felturbózandó” a Kaposvár, és az MTK házi gólkirályát is megszerezték. Nemanja Nikolics és Lencse László érkezésével (a Nagy Dániel, Sitku Illés, Andre Alves, Goran Vujovics négyessel kiegészülve) immáron hat minőségi támadóval vághattak neki a klub történetének első bajnoki címéért folyó hadjáratnak. Sikerült is remek rajtot vennie a piros-kékeknek, hiszen első öt meccsükből négyet megnyertek (csak a Honvéd vendégeként ikszeltek), miközben csak a Haladás tudta bevenni a kapujukat, és ők is már csak 4–0-s fehérvári előny után kozmetikáztak az eredményen. A hatodik tavaszi játéknapon Zalaegerszegre látogattak a Fejér megyeiek, egy számukra jól induló találkozón azonban Kassai játékvezető szarvashibája folytán a meccs végén a döntetlent is sikerként könyvelhették el. Két újabb győztes meccs után aztán jött a Fradi elleni – nézőcsúcsot hozó – derbi, amelyen hiába alakítottak ki számtalan helyzetet, Megyeri Balázson, a Fradi kapusán nem tudtak kifogni, ha mégis, akkor a kapufa „avatkozott játékba”. A kaposvári – szerencsét sem nélkülöző – siker után jött el a bajnokság fordulópontja. A két hazai vereségből érkező MTK látogatott a Sóstói stadionba, és szervezetten, fegyelmezetten futballozva – Sebők kapus hibáját kihasználva – 1–0-s győzelemmel távozott. A Loki ekkor vette át a vezetést a tabellán, és mint később kiderült, a folytatásban már nem is adta át azt – immáron – üldözőjének. A visszaelőzésre a legjobb esélyt a következő forduló kínálta a piros-kékek számára, hiszen éppen a rivális stadionjába voltak hivatalosak. Az egyenlő erők küzdelmét hozó meccset azonban egy rosszul eltalált, szerencsés fejes a DVSC javára döntötte el. Ekkor úgy nézett ki, eldőlt a versenyfutás, hiszen a Loki előnye négy pontra duzzadt. Az utolsó három fordulóban mindkét csapat találkozott még az egyaránt a harmadik helyre pályázó Újpest, Győri ETO kettőssel, valamint egy-egy gyengébbnek tűnő riválissal. A DVSC újpesti vereségével – és a Vidi ezzel egyidejű, Vasas elleni győzelmével – újabb esélyt kaptak a piros-kékek, de sem ezzel, sem pedig az utolsó fordulóban, a Kecskemét által nyújtott segítséggel nem tudtak élni, így a Loki hat idényen belül ötödször lett bajnok.
A Videoton mindenesetre elsősorban saját magát okolhatja azért, hogy nem sikerült a trónfosztás. A tavaszi idény második felében láthatóan megtorpantak, az addig tapasztalt magabiztosságuk elillant, és bár rendre sok helyzetet dolgoztak ki a meccseiken, azok nagy részét el is puskázták. Jellemző, hogy a sokáig legeredményesebb Vidi-támadó, Alves az utolsó öt fordulóban gólképtelen maradt, magára hagyva így a góllövésben, az amúgy 18 találattal gólkirályi címet szerző Nikolicsot. Talán az sem vált a csapat hasznára, hogy viszonylag állandósult a kezdőcsapat, ami a védelem esetében kifejezetten előnyős ugyan, de a másik két csapatrészben néha nem árt a friss erők reaktiválása. (Pláne, hogy a keret összetétele ezt lehetővé tette – volna.) A csatársorban a kezdeti próbálkozások után kialakult a Nagy Dániel, Nikolics, Alves hármas, miközben Sitku Illés, és Lencse László alig kapott bizonyítási lehetőséget, Goran Vujovics pedig sérülése miatt nem vállalhatott nagyobb szerepet. A középpályássorban gyakorlatilag a Sándor György, Farkas I Balázs kettős bebetonozott volt, a harmadik helyre pedig a Polonkai, Farkas II, Szakály triót forgatta Mezey György. Úgy tűnt, elsősorban fejben nem érett meg a társaság a bajnoki elsőségre. Ezt támasztja alá a nem megfelelő mentális állapot okán kihagyott sok helyzet, illetve az utolsó fordulóban tapasztaltak. Az ETO-parkban az első félidőben (különösen az első 30 percben) a győrieket lefutballozó Vidi a KTE vezetéséről érkező hírek tudatában a második félidőben görcsössé, bénulttá vált, és egyetlen valamirevaló helyzetet sem tudott kialakítani. Mindenképpen dicséretes, hogy 1976 után ismét sikerült ezüstérmes pozícióban végezniük a piros-kékeknek, de ebben a szezonban bizony nagy lehetőség nyílott előttük az arany megkaparintására is. Mindenesetre a játékoskeret – amely a nyáron minden bizonnyal tovább erősödik – adott az előrelépéshez, de a mentális erő tekintetében mindenképpen javulásra lesz szükség a bajnoki cím megszerzéséhez.
Ami pedig a Debrecent illeti, megállapítható, hogy ezúttal ugyan némi szerencse is szükségeltetett számukra a bajnoki arany elhódításához, de legyünk igazságosak, nem érdemtelen a címvédés. Sikerük értékét növeli az a tény is, hogy a hajdúságiak négy fronton is harcoltak ebben a szezonban, hisz a megszokott bajnokság, Magyar Kupa, Ligakupa hármas mellett a Bajnokok Ligájában is megmutatták magukat. Bravúrral beverekedték magukat a csoportkörbe, és bár pontot nem sikerült szerezniük, a Liverpool kétszeri megizzasztása, vagy a Fiorentinának a Puskás stadionban rúgott három gól mindenképpen dicséretesnek mondható. A Loki sok tapasztalattal gazdagodott a BL-ben, amelyet a tavaszi idény során kamatoztatott is a Soproni Ligában. Erre utalt például, hogy több esetben is hátrányból felállva – és a tőle megszokottól (szurkolói által elvárttól) gyengébb játékkal – fordította a maga javára a meccseit. De olyan is előfordult – például a Pápa vendégeként – hogy amit az ősszel rajtuk mutatott be a gyakorlatban a Lyon, Liverpool, Fiorentina trió, azt ők is meg tudták tenni egy gyengébb rivális ellenében. Nevezetesen, hogy miközben az ellenfél futballozik, ők minden egyes hibájukat könyörtelenül kihasználva szerzik a gólokat, és simán nyernek. A piros-fehérek annak ellenére is elsőként zártak, hogy tavasszal négy idegenbeli fellépést is pont nélkül zártak (ZTE, FTC, Újpest, Kecskemét), otthon viszont csak az ETO-val nem bírtak, ami pedig döntő volt, a Vidit 3–2-re legyőzve visszavágtak az őszi fehérvári zakóért. Emellett a bajnoki hajrára a keret is megfogyatkozott, hiszen a védelemben Mészáros Norbert, a fedezetsorban Luis Ramos, a csatársorban pedig Rudolf Gergely személyében kulcsjátékosok dőltek ki különböző sérülések miatt. Ezt is átvészelték azonban, náluk tehát megvolt az a pici plusz (elsősorban mentálisan), ami a Vidi esetében hibádzott. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a hajdúságiak a Magyar Kupát, és a Ligakupát is elhódították, megállapítható, tökéletes szezont zártak, viszont nehéz lesz ezt az eredménysort überelni.
A szezonértékelő következő részében a harmadik helyért ádáz csatát vívó hármas, az ETO, az Újpest, és a Zalaegerszeg teljesítményét értékeljük.
Brógyai László