Aberdeen – Hearts A Hearts kapuját Marian Kello sérülése után a várakozásoknak megfelelően Balogh János védte. Mindkét csapat elsősorban arra törekedett, hogy megakadályozza a másikat a gólhelyzetek kialakításában. Az első félidőben nem is történt túl sok említésre méltó esemény. A 45. percben sérülés miatt a Heartsnak le kellett cserélni Dawid Kucharskit, akinek a helyére Laryea Kingston állt be. A ghánai középpályás azonban rövidre szabta magának a meccset, mivel a játékvezető az 52. percben kiállította Fraser Fyvie felvágásáért. Két perccel később Marius Zaliukas is megsérült a vendégeknél, és őt is le kellett cserélni. Adott volt a lehetőség tehát az Aberdeen előtt, hogy megszerezzék a három pontot. A 64. percben azonban jött a meglepetés, amikor Calum Elliot lövése pattant fel a hazai védőn, Eggert Jonsson pedig gyönyörű mozdulattal, félollóból, a kapunak háttal állva rúgta a hálóba a labdát. (0-1) Az Aberdeen próbálkozott a hátralévő időben, támadójátékuk azonban rendkívül impotensnek bizonyult. Az eredmény így nem is változott már a kiegyenlített játékot hozó találkozón. Az Aberdeen a vereséggel maradt a hetedik helyen, és továbbra is rendkívül rossz formában vannak, és már hat bajnoki óta nem tudtak nyerni. A menedzser, Mark McGhee így nem érezheti biztonságban magát munkáját illetően. A Hearts ellenben sorozatban harmadik találkozóját nyerte meg, és folytatja a felzárkózást a harmadik helyért folyó küzdelemben.
Dundee United – Falkirk A Dundee United előtt adódott a mérkőzés első helyzete, amikor Damian Casalinuvo lövését Robert Olejnik védte. Nem sokkal később David Goodwillie lőtt fölé. A 17. percben a Falkirk védője, Tam Scobbie buktatta Goodwillie-t a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig a sértett értékesítette. (1-0) A 30. percben Craig Conway lövése pattant vissza a kapufáról, Morgaro Gomis pedig a kapuba lőtte a kipattanót. (2-0) Pár perc múlva a Falkirk játékosai büntetőt reklamáltak, szerintük ugyanis Brian McLean lövése Mihael Kovacevic karjáról vágódott le, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A második félidőben Goodwillie megszerezhette volna második gólját is, Olejnik azonban bravúrral védeni tudott. A Falkirk szorosabbá tehette volna a mérkőzés végét, támadója, Enoch Showunmi azonban tiszta helyzetben egyenesen Dusan Pernisbe lőtt. Két perccel a vége előtt viszont végképp eldőlt a három pont sorsa, amikor Gomis megszerezte második gólját is a mérkőzésen. (3-0) Teljesen megérdemelt győzelmével a Dundee United feljött a harmadik helyre a tabellán. A Falkirk maradt az utolsó, kiesést jelentő helyen.
Hibernian – St. Johnstone A Hiberniannek volt törlesztenivalója, 10 nappal korábban ugyanis 5-1-es, megalázó vereséget szenvedtek a St. Johnstone otthonában, ráadásul az Easter Road keleti lelátóját is ezen a mérkőzésen búcsúztatták. Ennek szellemében is kezdték a találkozót a hazaiak és Anthony Stokes büntetője révén már a harmadik percben megszerezték a vezetést. (1-0) A fiatal támadónak ez már a 17. gólja volt a bajnokságban. Az első félidőben elsősorban a „Hibs” akarata érvényesült, előnyüket azonban nem tudták növelni. Dave MacKay és Cillian Sheridan révén a második játékrész elején már a St. Johnstone veszélyeztetett, Graham Stack azonban védeni tudott. Kicsivel később Mackay a kapufát találta el. A hajrában aztán megadatott a lehetőség a „Szentek” előtt az egyenlítésre, amikor a játékvezető tizenegyest ítélt Liam Miller kezezése után. Liam Craig nem is hibázott, erőből rúgta a kapuba a labdát. (1-1) Tartogatott még izgalmakat azonban az utolsó néhány perc. A St. Johnstone kis híján a vezetést is megszerezte, Chris Millar azonban nagy helyzetben lőtt a kapu mellé. A végén a hazai játékosok még büntetőt reklamáltak, a játékvezető azonban velük ellentétben nem látott kezezést, így nem adott harmadik büntetőt is a találkozón. A Hibernian így nem tudta győzelemmel búcsúztatni a keleti lelátót, és az 1-5-ért sem tudott visszavágni. Ráadásul John Hughes csapata már öt bajnoki óta nem nyert, aminek köszönhetően a harmadik helyet is kénytelen átengedni a Dundee Unitednek. A St. Johnstone megőrizte nyolcadik helyét, és nyolcpontnyi távolságra van a kieső helytől.
Motherwell – Kilmarnock Fél óra játék után a Kilmarnock szerezhette volna meg a vezetést, Craig Bryson távoli bombáját azonban John Ruddy védte, Kevin Kyle fejesét pedig a kapu fölé tolta. Az első félidő végén a „Killie” kapusának, Cammy Bellnek is be kellett mutatnia egy bravúrt. A 69. percben Tom Hateley ívelte be egy szabadrúgást, a Motherwell csatára, Jamie Murphy pedig a kapuba fejelte a labdát. (1-0) A Kilmarnock nem tudott újítani a bekapott gól után, így Murphy gólja a győzelmet jelentette a hazaiaknak. A Motherwell jó sorozata tehát tovább folytatódott: kilenc bajnoki óta veretlenek, ráadásul e periódusban csak a Rangers tudott gólt szerezni ellenük. A „Well” így már csak négy ponttal van lemaradva a harmadik helyezett Dundee Unitedtől. A Kilmarnocknak ezzel a vereséggel megszakadt hatmeccses veretlenségi szériája, viszont céljukat elérték, eltávolodtak valamelyest a kieső helytől.
St. Mirren – Hamilton Rendkívül gyenge színvonalú mérkőzést játszott a két kiesés elől menekülő csapat. James McArthur, a Hamilton középpályása könnyedén gólt szerezhetett volna a St. Mirren kapusának, Paul Gallachernek a rossz kirúgása után, azonban nem tudta az üres kapuba rúgni a labdát. Marco Paixao fejese is csak kevéssel tévesztett célt. A St. Mirren legnagyobb helyzete Graham Carey szabadrúgása volt, erőteljes löketét Tomas Cerny viszont védeni tudta. A gól nélküli döntetlennel végül mégis elégedettek lehettek a csapatok, az utolsó helyen álló Falkirk ugyanis sima vereséget szenvedett a Dundee United otthonában. A St. Mirren már nyolc bajnoki óta nyeretlen, míg a Hamilton utolsó három meccsén gólt sem tudott szerezni – két döntetlenre viszont még így is jók voltak.
Skót Premier League, 27. forduló: Aberdeen – Hearts 0-1 Gólszerző: E. Jonsson (64. perc) Kiállítva: L. Kingston (52. – Hearts) Dundee United – Falkirk 3-0 G.: D. Goodwillie (17. – 11-esből), M. Gomis (30., 87.) Hibernian – St. Johnstone 1-1 G.: A. Stokes (3. – 11-esből) illetve L. Craig (85. – 11-esből) Motherwell – Kilmarnock 1-0 G.: J. Murphy (69.) St. Mirren – Hamilton 0-0 Rangers – Celtic (vasárnap, 13.30, TV: Sport1, élő)
Skót Premier League: helycsere a harmadik helyen
A skót Premier League 27. fordulójának nyertese eddig a Dundee United. A szombaton pályára lépő csapatok közül egyedüliként ugyanis egynél több rúgott góllal nyertek, és letaszították a harmadik helyről a Hiberniant. És ne feledjük! Holnap „Old Firm”!
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!