Kilmarnock (9.) – Rangers (1.) A Rangers előtt adott a lehetőség, hogy 13 pontra növelje előnyét a Celtickel szemben, aktuális ellenfele, a Kilmarnock ugyanis utolsó két mérkőzését elveszítette. Óvatosságra adhat okot a listavezető részéről ugyanakkor, hogy ebben a szezonban ugyanebben a felállásban 0–0-ra végeztek a csapatok. Walter Smith csapata utolsó 37 bajnokijából mindössze egyet veszítette el, mióta 1–0-ra kikaptak az Ibrox Parkban az Invernesstől. A Kilmarnock hat ponttal előzi meg az utolsó helyen álló Falkirket, utóbbi négy hazai bajnokiján veretlen maradt, a Rangerst viszont 1994 májusában győzték le utoljára hazai pályán. St. Mirren (10.) – Motherwell (5.) A St. Mirren hárompontnyi távolságra áll a kieső helytől, miután kilenc mérkőzés óta nyeretlen – utolsó bajnoki győzelmüket január 12-én aratták az Aberdeen ellen. Ezzel szemben a Motherwell éppen kilenc mérkőzés óta veretlen Craig Brown irányításával, és csak két gólt kapott ebben a periódusban. Győzelme esetén a Motherwell pontszámban beérné a negyedik helyezett Hiberniant. A két csapat kilenc alkalommal találkozott az előző szezon kezdete óta, és három döntetlen mellett három-három győzelmet is arattak.
Skót Premier League: a hétközi mérkőzések beharangozója
Kilmarnock–Rangers és St. Mirren–Motherwell mérkőzéseket rendeznek kedden a skót Premier League-ben. A két találkozót a bajnokság március 20-i, 29. fordulójából hozták előre a skót Ligakupa március 21-én esedékes Rangers–St. Mirren döntő miatt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!