Aberdeen – Celtic 4–4 (Paton 9; Mackie 37; MacLean 75(bün), 88 ill. Kamara 3; Fortune 36; Keane 65; Mceady 72)
A Celtic egy nagyon élvezetes, sokgólos meccsen szerzett meg egy pontot. A bajnoki cím szempontjából ez „csak egy pont”, a játék képe alapján viszont ennek is nagyon örülhetnek. Már az első félidő is pulzáló játékot és négy gólt hozott, de a második 45 perc tartogatta az igazi izgalmakat. A 65. percben Robbie Keane juttatta ismét vezetéshez a Celticet egy közeli fejessel, majd Aiden McGeady egy szögletből volt eredményes, ezzel eldőlni látszott a három pont sorsa, de az addig sem remeklő védelmeknek köszönhetően nem így lett. Ez elsősorban Edson Braafheid hibáinak köszönhető, aki már az első félidőben is „segédkezett” egy hazai gólnál. Először Steve McLean egy büntetőt értékesített, majd a 88. percben akcióból is betalált, ezzel pontot mentett csapatának.
Hamilton – Motherwell 0–0
Az európai kupaporondra hajtó Motherwell nem bírt a kiesés elől menekülő Hamiltonnal. A két csapat előző összecsapása sem volt már valami izgalmas, csak egy Lukas Jutkiewicz gól döntött egy hete (elhalasztott mérkőzés januárról). Most az első félidei lapos játékot követően meglepetésre a hazaiak a második félidőben több lehetőséget is kidolgoztak, de a vezetést nem sikerült megszerezni köszönhetően John Ruddy kapusnak. Az utolsó 20 percre aztán feljavult a Motherwell is, de átütőerő nem volt a támadásokban, maradt a 0–0.
St. Mirren – Dundee Utd 1–2 (Higdon 66 ill. Swanson 83; Goodwillie 90)
David Goodwillie hosszabításban szerzett gólja győzelmet jelentett a Unitednak. A fiatal csatár az 58. percben állt be és nyerő cserének bizonyult, előbb gólpasszt, majd gólt jegyzett. Amikor Michael Higdon a 66. percben megszerezte a vezetést a „szenteknek”, minden hazai szurkoló már a győzelemre készült. Korábban mindkét csapat jó lehetőségeket puskázott el és ezek a figyelmetlenségek meg is bosszulták magukat, legalábbis a St. Mirren részéről, ugyanis a 83. percben Danny Swanson egyenlített. A hosszabbítás utolsó perceiben pedig az első gólt előkészítő Goodwillie találata a győzelmet jelentette a vendégeknek.
Kilmarnock – St. Johnstone 3–2 (Maguire 44; Hay 64; Kyle77 ill. MacDonald 36; Gartland 53)
A Kilmarnock újra győzött és szépen eltávolodott a kiesőzónától, sorozatban harmadik nyert meccsüket tudták le, utóbbi öt fordulóban 11 pontot szerezve. Az első szó mégis a vendégeké volt, akik előbb a 36. percben szereztek vezetést Peter MacDonald révén, majd ezt megismételték az 53. percben, Graham Gartland volt eredményes – előzőleg Chris Maguire egyenlített. Ezután aztán a „Killie” bedarálta ellenfelét, jókor jött a gyors egyenlítés Garry Haytől, ezzel időt nyertek a győzelem kiharcolására, ami a 77. percben góllá is érett, Kevin Kyle állította be a végeredményt.
Hearts – Falkirk 3–2 (Wallace 5; Suso 61; Black 67 ill. Kucharski 45(öng.); Pele 83)
A három meccs óta pontot sem szerző Hearts nem könnyítette meg a saját dolgát, de be tudta húzni a ligautolsó elleni mérkőzést. Jim Jeffries első győzelme ez egykori klubjával mióta átvette az irányítást László Csaba távozását követően. Az első félidő David Kucharski öngóljának köszönhetően 1-1-el végződött. A második félidőben aztán hat perc alatt kétgólos előnyt szereztek, de az utolsó percek figyelmetlenségei miatt keményen meg kellett küzdeniük a három pontért. Érdekessége a meccsnek, hogy a harmadik hazai gólt Ian Black szerezte, aki napokkal korábban összetűzésbe került Christian Nade-el.
Rangers – Hibernian 3–0 (Whittaker 50; Boyd 72(bün.); Miller 90)
Steven Whittaker gólja törte meg a jeget az Ibroxban és tizenkét perccel később Kris Boyd, majd a végén Kenny Miller is betalált, ezzel kiütéses győzelmet arattak a Hibernian felett. A 21. gólját szerző Boyd kissé csalódott lehet, első félidőben beszedett sárgalapja miatt lehetséges, hogy ki kell hagynia a következő Old Firmet, ami súlyos érvágás a bajnoknak, ismerve a skót gólérzékenységét.
Skót Premier League: a 25. forduló összefoglalója
A Rangers újra tíz pontra növelte előnyét a tabella elején a Hibernian elleni győzelmével, míg a Celtic kétgólos előnyt tékozolt el az Aberdeen ellen.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!