Michael Ballacknak valahogy nincs szerencséje az ilyen nagy tornákkal. A válogatott arculatát, játékát lassan egy évtizede meghatározó „Capitano” első két Európa-bajnokságán egyaránt a csoportkörben búcsúzott el a válogatottal a további küzdelmektől. Nyolc éve, 2002-ben sárga lapjai miatt lemaradt a világbajnoki döntőről, 2006-ban az elődöntőben a Nationalelf az utolsó percekben kapott két gól miatt a bronzmérkőzésre kényszerült. Két esztendeje, 2008-ban egy pazar szabadrúgásgóllal ő lőtte tovább csapatát Ausztria ellen a csoportküzdelmek során, de a fináléban a spanyolok jobbak voltak – Ballack ráadásul összebalhézott Oliver Bierhoff-fal, a válogatott menedzserével is. Az idei nagy torna lett volna az utolsó esélye arra, hogy nemzeti színekben aranyat nyerjen. Már tudjuk, hogy nem fog…
Persze, ő maga nem zárja ki, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben 2012-ig folytatná, de erre jelenleg nem vennénk mérget, ráadásul az egy dolog, hogy ő mit szeretne, és hogy mit érez magában, kérdés, hogy a rajta kívülálló dolgok (mint pl. az esetleges új szövetségi kapitány személye, lejáró szerződés június 30-án) nem-e esküdnek össze megint ellene. Amíg a német közvélemény igen jelentős része a súlyos sérülést okozó (és az azóta elnézést kérő) Kevin-Prince Boateng fejét követeli (valahol joggal), addig másokat inkább két kérdés foglalkoztat.
Az egyik az, hogy ki pótolja majd Ballackot? Mivel a csapatkapitány nemcsak a válogatott legfontosabb embere, aki meghatározta a csapat játékát, arculatát, hanem személyiségében is abszolút vezér volt, így mindenképpen egy olyan játékost kellene találni, aki a két fontos tulajdonság közül legalább az egyikkel bír. Ha a játéktudást nézzük, akkor Bastian Schweinsteiger alkalmas lehet az űr betöltésére, hiszen ne feledjük, hogy neki remek szezonja volt (van) idén a Bayern Münchenben – ugyanakkor az is egy talány, hogy megint bele akar-e esni Németország abba a hibába, hogy túlzottan nagy terhet rak egyetlen egy ember vállára? Persze, ha a teher alatt nőni fog a pálma, akkor rendben van, de erre nincs garancia.
Szóba került még a korábban „száműzött” Torsten Frings neve is, de egyrészt a Werder Bremen játékosa nem számol Joachim Löw hívásával, és Bierhoff is kijelentette, hogy tartják magukat a korábban megbeszéltekhez vele kapcsolatban. Frings esetleges meghívása azonban több okból is jó lehetett volna, hiszen rutinos rókáról van szó, aki mellesleg csapatkapitány is a klubjában – arról már nem is beszélve, hogy ő egy igazi „hatos”, vagyis jó párost alkothatott volna Schweinsteigerrel a védelem előtt.
Merthogy ez is egy nagy kérdőjel, hogy Ballack kiesésével módosul-e esetleg a Nationalelf hadrendje, a 4-2-3-1-es felállás? Mivel a „Capitano” lett volna a másik szűrő a hátvédek előtt, és mivel Schweinsteigernek is biztos helye van, így a felszabadult pozícióra tulajdonképpen elfogytak az emberek. Simon Rolfes sérülés, Thomas Hitzlsperger gyenge forma miatt nem utazik Dél-Afrikába, Fringset meg elfelejtették. Kézenfekvő lenne tehát talán az, hogy hadrendet változtat Löw, de nem biztos, hogy három héttel a nyitány előtt meglépi ezt. A remény majdhogynem a Stuttgart játékosában, Sami Khedirában van, ám ő sokat volt idén sérült, így nem tudni, milyen erőállapotban és formában van jelenleg, illetve lesz majd júniusra.
És a másik, talán a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz a német válogatottal Michael Ballack nélkül a világbajnokságon? Egy csapatkapitány elvesztése akár még egy olyan, mentálisan erős válogatottat, mint amilyen a Nationalelf is, megviselhet, arról nem is beszélve, hogy nyilván ott motoszkál a fejekben, hogy még mindig nem tudni, marad-e Löw a posztján a torna után, hogy az egyik legjobb formában lévő csatár, Kevin Kuranyi nincs a keretben, hogy az első számú kapus, René Adler is otthon marad bordasérülése miatt.
Ennyi gond után hajlamos lenne az ember leszedni róluk a keresztvizet (a Bild című német bulvárlap tegnap például „Jogi, menthető még a világbajnokság?”címmel jelentetett meg hosszabb cikket) – de ismerjük a „német csapatot előre sohasem szabad leírni”-féle állítást. Sőt, némi malíciával akár azt is írhatnánk, hogy ez annyiban „jó” a német válogatott tagjainak, hogy előre elkezdhetik szokni a Michael Ballack utáni korszakot…
És hogy „menthető-e” számukra a Mundiál, az majd úgyis a ott fog kiderülni, ahol a Nationaelfnek csoportjában Ausztrália, Ghána és Szerbia válogatottjaival kell majd megküzdenie.
Forrás: kicker.de, bild.de Lendvay Lajos
Sérülés után, világbajnokság előtt
Michael Ballack, a Chelsea és a német válogatott játékosa sérülése miatt kihagyni kényszerül a nyári világbajnokságot, így ezzel a Nationalelf elvesztette a talán legfontosabb játékosát. Maga az érintett pozitívan nyilatkozik a jövőjéről, de a német közvéleményt most elsősorban két fontos kérdés foglalkoztatja: Ki pótolja majd a 98-szoros válogatott játékost, és nélküle milyen eredményt ér el a válogatott az dél-afrikai Mundiálon?
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!