Samak megegyezett az Arsenallal

Maruan Samak nyáron minden bizonnyal az Arsenalban folytatja pályafutását. A klubok ugyan még nem erősítették meg hivatalosan az előszerződést, de az átigazolás létrejötte gyakorlatilag már tényként kezelhető.

A brit The Times értesülései szerint a marokkói válogatott csatár mindenben megegyezett az Arsenallal, így egy előszerződés értelmében Mauran Samak nyáron Londonba költözik. A játékos iránt nem csak az Arsenal érdeklődött, hanem a Liverpool is harcban volt a Girondins de Bordeaux a 26 éves tehetségéért. Samak azonban kijelentette, ő csakis a londoniak kedvéért hajlandó csapatot váltani.
A játékos hatvanezer fontot fog keresni hetente új klubjában, és ingyen vált majd, szerződésének lejárta miatt.
Az átigazolás különlegessége, hogy az információk éppen a szerdai Arsenal – Liverpool mérkőzés előtt szivárogtak ki, ezzel is némileg zavarva a vendégek nyugalmát.
Samak nyolc év után hagyja el a francia csapatot, 270 mérkőzéssel a háta mögött, melyeken 70 gólt szerzett.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában