Bár a miskolci csapat keménymagja még negyedórával a DVSC elleni mérkőzés után is éltette labdarúgóit, mégsem múlt el rendbontás nélkül az este. A 3–1-es hajdúsági győzelemmel végződő bajnoki után egy drukker a pacsizás közben megütötte a télen visszatért Sadjo Hamant. A klubvezetés másnap közleményt adott ki, melyben a bűnös DVTK-stadionból való kitiltását sem tartotta elképzelhetetlennek.
Szerdán maga Sadjo is megszólalt az ügyben: „A fiatalember bocsánatot kért tőlem a hétfői edzés előtt, én ezt elfogadtam, nem haragszom rá. Megértem, hogy csalódott volt, amiért nem tudtuk megőrizni a vezetésünket Debrecenben, és az Újpesten töltött időszakom miatt is lehetett benne tüske, de azt ő is belátta, hogy amit tett, az nem elfogadható. Kértem a vezetőséget, hogy tekintsenek el a stadionból történő kitiltásától. Most a legfontosabb, hogy a csapat és a szurkolótábor együtt tegyen meg mindent a sikerért” – mondta a védő a klubhivatalos honlapjának.
A futballista véleménye mellett kiállt a klubvezetés, a többi játékos, valamint a szakmai stáb is, így csak szóbeli megrovásban részesítették a deviáns drukkert. A mérkőzések utáni pacsizást viszont megtiltották a csapatnak, így mostantól csak tisztes távolságból köszönhetik meg az ultrák buzdítását.
(dvtk.eu)
Sadjo megbocsátott, de nincs több pacsi Diósgyőrben
A százéves DVTK debreceni vendégjátéka után a klub egyik szimpatizánsa megütötte a csapat kameruni légiósát, Sadjo Hamant. A játékos megbocsátott, a klubvezetés óvatosságra int.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!