A Debreceni VSC vezetősége az alábbi közleményt adta ki a játékos ügyében:
„Rudolf Gergely nyártól a Genoa játékosa lesz. A DVSC a lehetőségekhez képest a lehető legjobban jár, ugyanis az olasz csapat hajlandó klubunknak egy kompenzációs díjat fizetni azért, hogy a játékos megfelelő állapotban érkezzen júliusban Olaszországba, vagyis elutazzon a csapattal a törökországi edzőtáborba, az első kerettel készüljön, és játsszon a bajnoki mérkőzéseken. Ezen kívül a játékos lemond a 2010-ben esedékes teljes jövedelméről, vagyis ingyen futballozik majd Debrecenben. Bízunk benne, hogy Rudolf Gergely mindent megtesz majd azért, hogy a csapat bajnokságot nyerjen, és újra elindulhasson a BL-selejtezőben. A klub vezetői fátylat borítottak az elmúlt hetek eseményeire, és arra kérik szurkolóikat is, hogy a játékost ugyanúgy kezeljék, ugyanúgy fogadják, ahogy az elmúlt években tették. Rudolf Gergely nagyon sokat tett azért, hogy az előző évben bajnokságot nyerjünk, bejussunk a BL-csoportkörbe, ott pedig megálljuk a helyünket. Mindenki előtt az a cél lebegjen, hogy megvédjük a bajnoki címünket.”
(dvsc.hu)
Rudolf nyárig Debrecenben marad
Ma eldőlt, hogy Rudolf Gergely kitölti a nyárig érvényes szerződését a Debrecennél, és csak júliustól igazol az olasz első ligás Genoához.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!