„Már az első kör után kirúgtak minket, mint a másik berlini döntőst, a nevetséges és fellázadt francia válogatottat. Szürkeségben és szomorúságban utazunk haza a leggyengébb csoportból” – írta a Corriere della Sera a honlapján. „Ronda Olaszország: három gólt kaptunk és megyünk haza” – jelent meg a Corriere címlapján. A La Republica szerint „az elmúlt 50 év legrosszabb olasz válogatottja, vagy talán a valaha volt legrosszabb, amely megérdemelte a kiesést. Egy generáció és egy álom vége.” A vereség azt a megaláztatást is jelentette, hogy az olaszok a csoport utolsó helyén végeztek. Még Új-Zéland is megelőzte őket. Az olaszok „egy közepes csapat ellen kaptak ki, akik legalább az utolsó 15 percig jobbak voltak. A csapat játékát még a Paraguay elleni passzorientált játékkal sem lehet összevetni, de az Új-Zéland elleni közepes produkcióval sem” – írta a Gazzetta. „Semmi sem ment ma este Johannesburgban. Még a tiszta szívből játszott végjáték sem” – írta a La Gazzetta. Bolgár Gábor theworldgame.sbs.com
Ronda egy csapatunk van – az olasz sajtó a kiesés után
Az olasz sajtó sötét képet festett a válogatottról a kiesés után.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!