A Dortmund egy éve négyet vágott a Madridnak Németotországban. Most a Bernabéuban kezdenek a csapatok
Ami tény, hogy a mostani Borussia Dortmund már nem az, mint volt egy éve. Az akkori kezdőcsapatból csupán négyen, Roman Weidenfeller, Lukasz Piszczek, Mats Hummels és Marco Reus maradt meg hírmondónak, rajtuk kívül a teljes társaság kicserélődött. Általános vélekedés, hogy sokat gyengült a Dortmund, óvatosságra intheti azonban a madridiakat, hogy Jürgen Klopp vezetőedző most is hasonló sémában játszatja csapatát, amely ha igazán elkapja a fonalat, és hagynak neki teret, ugyanolyan gyilkos kontrákat képes vezetni. Ugyanakkor komoly hátrányt jelenthet a Dortmund számára, hogy a tavalyi elődöntő hőse, Robert Lewandowski a negyeddöntő első meccsén eltiltás miatt nem léphet pályára, helyette várhatóan az egyik új szerzemény Pierre-Emerick Aubameyang kerül majd a kezdőcsapatba a Bernabéuban. Klopp szokásához hűen roppant lazán nyilatkozott a meccs előtt, mondandójából egyáltalán nem lehetett érezni, hogy most tulajdonképpen a legendás Bernabéu-stadionban lépnek pályára, a tét pedig a BL-elődöntő. "Az egyértelmű, hogy a Bayern München, a Real Madrid és a Barcelona Európa három legjobb csapata, nekünk nincsenek ugyanilyen lehetőségeink. Az előző évben olyan akadály voltunk a Real számára, amin nem tudtak átlépni, s azt ugyan nem tudom, hogy ez idén megtörténhet-e, mindenesetre biztosan meg fogjuk próbálni" – fogalmazott az edző. A szakember azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy ez a Real Madrid sokkal erősebb, mint volt egy éve, illetve bár a tavalyi elődöntő visszavágója nagyon meleg volt csapata számára, az utolsó percekre máig úgy gondol vissza, mint pályafutása legszebb emléke. A Real Madrid néhány napja még rettegett formában készült a párharcra, mostanra azonban változott a helyzet: nem is elsősorban a sorozatban két vereség, hanem a csapat aktuális lelki állapota aggodalomra adhat okot, ráadásul az is nyomasztó lehet, hogy a tavalyi sorozatban négyszer is találkoztak a csapatok, és ebből a Madrid csak egy meccset tudott megnyerni. Carlo Ancelotti, a királyi gárda vezetőedzője mindenesetre optimista a negyeddöntő első meccse előtt: "Cristiano már elfelejtette, hogy a Rayo ellen kifütyülték, motiváltan fog pályára lépni" – kezdte az olasz. "A csapaton belül remek a hangulat, ebben a sorozatban nagyon nagy terveink vannak, és mi vagyunk az egyetlen csapat, amely egyetlen meccset sem veszített eddig a sorozatban. Százszázalékos formában vagyunk." Az olasz tréner beszélt a stadion hangulatáról is, ami szerinte ismét "fantasztikus lesz", annak ellenére, hogy ezúttal biztosan nem lesz telt ház a Bernabéuban. A szurkolók ugyanis a rendkívül magas jegyárak miatt afféle bojkottot hirdettek a találkozóra, így lesznek olyanok, akik elvből nem mennek ki a stadionba. Közel hetvenezren azonban így is lesznek majd az arénában. A Real szurkolók ezúttal természetesen nemcsak a csillagok kedvezőbb állásában bízhatnak, de abban is, hogy ez a csapat tényleg erősebb, mint a tavalyi, idén pedig egy német csapatot már pokolra küldött Ancelotti legénysége, igaz, az "csak" a Schalke volt. A Real Madrid az 1997/98-as idényben az elődöntőben egyszer már búcsúztatta a BL-sorozattól az akkor címvédőként pályára lépő Dortmundot, később pedig meg is nyerte a sorozatot. A hasonló forgatókönyv most az áhított Tizediket jelentené a madridisták számára. BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: REAL MADRID (spanyol) – BORUSSIA DORTMUND (német), ápr. 2. (szerda), 20:45 Madrid, Santiago Bernabéu, V.: Mark Clattenburg (angol) Várható kezdőcsapatok: REAL MADRID: Casillas – Carvajal, Sergio Ramos, Pepe, Fábio Coentrao – Xabi Alonso, Modric, Di María – Bale, Benzema, Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Carlo Ancelotti DORTMUND: Weindenfeller – Piszczek, Szokratisz, Hummels, Durm – Khel, Sahin – Grosskreutz, Mkhitaryan, Reus – Aubameyang. Vezetőedző: Jürgen Klopp