Régi kedvenceink (2.rész): Roberto Baggio

---

---

Roberto Baggio 1967. február 18-án született a Vicenza közeli Caldognóban. A Vicenzában nevelkedett, majd 1985 és 1990 között a Fiorentinát erősítette. Az 1990-es, hazai rendezésű világbajnokságon némileg váratlanul bekerült az olasz keretbe, és ha már bekerült, 23 évesen el is bűvölte a világot: két mesteri gólt is szerzett a tornán és beverekedte magát a kezdőcsapatba, holott eredetileg Vialli, Carnevale, Berti és Schillaci mögött csak az ötödik számú csatárnak számított. Ebben az évben UEFA-kupa-döntőt is játszott a Juventus ellen, amelyet elveszített, de a vb után elvitte a torinói sztárcsapat, örök időkre szóló haragot keltve ezzel a firenzei szívekben. A Juventusnál is öt évet töltött, 1993-ban aranylabdás lett, 1995-ben megnyerte az áhított scudettót, de az 1996-os BL-diadalnak már nem lehetett részese, addigra már a Milan játékosa volt, amellyel viszont újabb bajnoki címet nyert abban az idényben. A csúcsot kétségkívül az 1994-es amerikai vb jelentette a pályafutásában, amikor is szenvedett a csoportmeccseken, de az egyenes kieséses szakaszban öt gólt szerezve a hátán vitte be Arrigo Sacchi válogatottját a brazilok elleni döntőbe. Ahol a 0-0 utáni tizenegyespárbajban – ki ne emlékezne – az égbe lőtte az utolsó olasz próbálkozást, ezzel Brazília lett a világbajnok. A Milanban viszonylag gyorsan leszállóágra került, az 1996-os Eb-re ki sem vitték, mert Sacchi akkor már Del Pierót és Chiesát favorizálta helyette, az 1998-as vb-n azonban újra lehetőséget kapott Cesare Maldinitől, és ezt két góllal hálálta meg. Utána viszont nem volt már számára visszaút a válogatottba, pedig klubkarrierje egészen 2004-ig tartott, amikor is a Bresciából vonult vissza (a Milan után még a Bolognát és az Intert járta meg).
Ezek a száraz tények, de nézzük, az FFT Online szerkesztői miként emlékeznek a játékára!
Mit jelentett számomra Roberto Baggio?
Tóthpál Zoltán:Sajnos pályafutása fénykorában nem láthattam játszani, az Internél és a Bresciánál eltöltött időszakára tudok visszaemlékezni. Azokban az időkben is rengeteg finom és könnyed gólt szerzett. Némi "személyes" emlékem is van róla, mégpedig az, hogy amikor néhány éve Magyarországra érkezett vadászni, és megszállt az egyik fülöpszállási panzióban, azt a témát én dolgozhattam fel a FourFourTwo.hu-ra, így elsők között tudhattam meg, hogy nálunk töltött néhány napot, mi több, testvérével együtt visszajáró vendége a szálláshelynek.
Vámos Tamás:Az olasz támadók közül Paolo Rossit azért tartom sokra, mert rajta nőttem föl, Toto Schillaccinak „csak” az 1990-es vb jött össze, ám a következő generáció legfényesebb olasz csatárcsillaga egyértelműen Roberto Baggio volt. Amellett, hogy szenzációs futballistaként tette le névjegyét a világ futballszínpadán, a szemében örökké egyfajta pajkosság látszott, mintha csak azt üzenné: „Megmaradtam örök gyereknek. Mert a focit csak így érdemes játszani…"
Lakat T. Károly, az FFT állandó jegyzetírója:Kicsit visszahozta a múltat. Ha úgy tetszik, régi vágású futballista volt, a modern futball dinamikájával. Hihetelen sármja volt a játékának, olyan eleganciával játszott, ahogy – ha már Olaszországban járunk… – Gregory Peck a Római vakáció című filmben. Kicsit Rivera volt, kicsit Mazzola és nagyon Baggio.
Bodnár Zalán: Majdhogynem mindent… Legfőbbképp a tökéletes technikájú és mozgású labdarúgót, akihez fogható csipője még az évtizedekkel korábbi brazil csillagok közül sem sokaknak volt. Kiismerhetetlen volt a mozgása, mert a felső- és az alsóteste mintha külön testhez tartozott volna.

Az első, ami eszembe jut róla:
T. Z.:Egy kicsit gonosz és igazságtalan, de az 1994-es világbajnoki döntőben kihagyott 11-ese, valamint az, hogy pályafutásának egyik nehezebb időszakában a buddhizmusban lelt menedéket. És persze a Copfocska becenév.
V. T.:Az ember már csak ilyen: cirkusz kell és kenyér! Baggióról természetesen az 1994-es vb-döntő jut elsőként eszembe, és most kivételesen nem elsősorban azért, mert a finálét Puhl Sándor vezette… Hiszen ami honfitársunknak karrierje csúcsmeccsének számított, Roberto barátunknak maga volt a mélypont. A mérkőzést eldöntő párbaj utolsó tagjaként (hosszas előkészületeket követően) az égbe lőtte a labdát. Talán sem előtte, sem utána nem végzett el ilyen rosszul egy tizenegyest. S e tragédián már meglévő copfja sem segített…

LTK:Az, amikor fölérúgta a tizenegyest az 1994-s vb-n. Még a hirdetők is tettek róla aztán, nehogy elfeledhesse a világ. Nincs ember, aki a legcsekélyebb affinitással bír a futball iránt, s nem játszott még el azzal a gondolattal, hogy a vb-döntőben tizenegyest lő. Neki megadatott, elsősorban a saját érdeméből, hiszen éppen olyan nagy szerepe volt a Squadra Azzurra döntőbe jutásában, mint 12 évvel korábban Paolo Rossinak. De neki a vége, szomorúságot hozott.
B. Z.: Ahogy Olaszországot és önmagát is visszahozta a sírból 1994-ben. Az Aranylabda címvédőjeként ment a vb-re, ahol az olaszok először kikaptak Írországtól, majd a norvégok ellen Pagliuca kapus kiállításakor őt, a legnagyobb sztárt hívta le a pályáról Sacchi kapitány, hogy behozhasson egy cserekapust. Hajszálra volt a dicstelen, korai búcsú. Aztán a csoportból harmadikként, nagy nehezen továbbvergődött Olaszország, de Baggio nem csinált semmit a Nigéria elleni nyolcaddöntő 89. percéig, amikor is kiesésre állt csapata. Akkor viszont beindult…

A legemlékezetesebb meccse
T. Z.:Az 1994-es világbajnoki elődöntő, amikor öt perc alatt lőtt két gólt a bolgároknak.
V. T.:Az amerikai világbajnokságon élete formájában volt Baggio, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 5 találattal a góllövőlista második helyén végzett (Romário, Jürgen Klinsmann és Kenneth Andersson társaságában), az egyik legjobb teljesítményt a Bulgária elleni elődöntőben nyújtotta, amelyen mindkét itáliai találatot ő szerezte.

LTK:Mondhatnám az 1994-es vb-döntőt, persze, vagy még inkább az addig vezető út állomásait, a 16 között a nigériaiak ellen már ki voltak esve az olaszok, amikor jött Baggio a 89. percben, meg a 102.-ben és fordított. A spanyolok ellen a 88. percben lőtt győztes gólt. Az elődöntőben már az elején kettőt a bolgároknak. Mind-mind felejthetetlen.
B. Z.: Csatlakozom, a Bulgária elleni 1994-es vb-elődöntő.

A kedvenc gólja
T. Z.:Lehetne a bolgárok elleni két találat is, de nekem a legkedvesebb mégis az 1998-as franciaországi világbajnokságon kiharcolt és értékesített büntetője Chile ellen. Persze, nem ez volt a legszebb és a legjelentősebb sem, de egyrészt erre már én is tisztán emlékszem (szép, napsütéses délután volt itthon), másrészt a meccs után maga is úgy nyilatkozott, ez a gól segített neki leküzdeni 1994 kísérteteit. Megható volt.

V. T::Számomra a Bulgária elleni első gólja volt igazán emlékezetes: egy bedobás után befelé húzott, két védőt lerázott magáról, és valami olyan magától értetődő természetességgel bombázott védhetetlenül a hosszú sarokba, mintha az a világ legegyszerűbb dolga lenne. Pedig ilyen gólokra tényleg csak a legnagyobbak képesek…
LTK:Az 1990-es világbajnokságon, még a csoportmeccsek során az olaszok 2-0-ra megverték a csehszlovákokat. Egyedül vitte be a labdát, a félpálya közeléből, csak azt nem ültette le, aki éppen nem volt a pályán fehér mezben. Vagy sárgában, mint Stejskal. Amúgy az elmúlt 25 évben szerintem senki sem csinált nála több lövőcselt a gólok előtt.

B. Z.: A spanyolok elleni 1994-es vb-negyeddöntőben lőtt győztes gólja a 88. percben.

Melyik csapatban tudtad volna elképzelni, amelyben soha nem játszott?
T. Z.:Természetesen a világ bármelyik csapatába befért volna. A három olasz nagycsapatnál játszott, ezért szerintem Olaszországban teljes volt a pályafutása. Ha más bajnokságból kéne választanom, akkor azt mondanám, hogy az 1997-es Capello-féle Real Madridban elnéztem volna.
V. T.: Talán az 1994-95-ös, Erwin Koeman-Hriszto Sztoicskov-Romário fémjelezte Barcelonában. Pontosan azért mert Baggio játékán sosem látszott a görcsösség, így tökéletesen befért volna a világ akkori legjobb klubcsapatába…

LTK:Az elején azt írtam, régi vágású futballista volt. Tehát be lehetett volna illeszteni összekötőként, belsőcsatárként a hatvanas évek jó néhány nagy alakulatába – is. Apámnak mennyivel kevesebb gondja lett volna 1969-ben, ha Varga Zoli távozása után megkaphatja a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának Baggióját.És ezzel mondom azt is, hogy amikor Varga még itthon volt, az 1967-es Fradiban például gondjai lettek volna a csapatba kerüléssel…
B.Z.: Naná, hogy a 90-es évek eleji Romában! Gianninivel remek tengelyt alkottak volna.
Pályafutása értékelése 10-es skálán
T. Z.:Ha több szerencséje van, talán klubszinten nyerhetett volna több trófeát. Ezért "csak" 10/8.
V. T.:10/8 Hiába volt világklasszis, válogatott és klubszinten is alig nyert trófeát…
LTK:Az a kérdés, hány tízest oszt az ember a futballtörténelemben, és hogy koránál fogva hány futballistát látott élőben játszani…. Szerettem a játékát, de nálam nincs az első húszban. Akkor meg legfeljebb nyolcast. 10/8.
B. Z.: A tehetsége alapján 11-est is megérdemelne, viszont korán leeresztett és tulajdonképpen nem nyerte meg sem a vb-t, sem az Eb-t, sem a BEK-et, így az csak 9-est érne, tehát átlagolva megvan a 10/10… 🙂 Nem tudok vele elfogulatlan lenni, bizonyos szempontok alapján soha nem volt nála jobb játékos és nem is lesz.

A korábbi részek:
1. rész: Dennis Bergkamp