„Amikor ide kerültem Gelsenkirchenbe, azonnal tudatosult bennem, hogy a szurkolók minden meccsen győzelmet várnak, de a legfontosabb a szomszédvár Dortmund leigázása. Természetesen mindent megteszünk majd ezért, de akkor sem leszünk szomorúak, ha nem sikerül, ellenben a bajnoki cím a miénk lesz a szezon végén" – mondta a 33 éves csatár. A Real Madridtól 16 év után távozó Raúl célja egyértelműen a bajnokság megnyerése új klubjával: „Ezért érkeztem Németországba. Pályafutásom során mindig a legmagasabb célokért küzdöttem, így most sem lesz másképpen. Sok munkával és összetartással sikerülhet a tabella élén végezni – a kiváló vezetőedzőnkkel minden esélyünk megvan erre." „Felix Magath sikeres volt a Bayern Münchennél, bajnoki címre vezette a Wolfsburgot, és most a Schalkét is a csúcsra akarja juttatni. Nekem is ez a célom. Úgy gondolom, hogy ő egy nagyszerű szakember, akivel öröm együtt dolgozni. Nagy szerepe volt abban, hogy a gelsenkircheni klubot választottam, miután távoztam a Real Madridtól. Az ő neve garanciát jelent a magas színvonalra" – méltatta újdonsült edzőjét a spanyol támadó. Raúl számára fontos tényező, hogy a „királykékek" szurkolóinak is meghálálja a megelőlegezett bizalmat: „Amikor ide kerültem, a csapattársaim elmondták, hogy Németországban a Schalkénak van az egyik legjobb szurkolótábora. Most, hogy már szerepeltem előttük, elmondhatom: Európában is az egyik legjobbak a fanatikusaink. Remélem, hogy nem kell majd csalódniuk bennem, én mindenesetre a maximumra törekszem." (spox.com/de)
Raúl: A bajnoki cím fontosabb, mint a derbi megnyerése
A Schalke 04 spanyol támadója, Raúl a bajnokság kezdete előtt egy héttel többek között csapata céljairól is beszélt a Bildnek adott interjújában. A Real Madridtól érkező labdarúgó elmondása szerint akár a Borussia Dortmund elleni rangadót is feláldozná a bajnoki cím érdekében.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!