A fordulót szokatlan időpontban, péntek este nyitja a Milan – Udinese párharc. A milánóiakra nagy meccs vár jövő kedden a Manchester United ellen a Bl-ben, de az elmúlt hetek gyengébb eredményei miatt Leonardónak nincs lehetősége tartalékolni. Nesta és Pato is felépült sérüléséből, és akár egyből a kezdőben is találhatják majd magukat, ellenben a Zambrotta, Antonini, Seedorf, Borriello négyessel, akik ezúttal nem állhatnak a tréner rendelkezésére. A vendégek legfontosabb hiányzója D’Agostino, a többi kulcsember, élükön a góllövőlistát vezető ’Totó’ Di Nataléval, mind egészséges, eltiltott egyik oldalon sincs.
Szombaton 18 órától Totti és Toni nélkül lép pályára az elmúlt öt meccsét megnyerő Roma a Palermo ellen. A Farkasok előretolt támadója a múlt héten győztes gólt szerző Vucsinics lesz, visszavont ék szerepkörben pedig Julio Baptista kaphat lehetőséget. A szicíliaiak alighanem ezúttal sem adják fel bátor játékukat, ami azt jelenti, hogy Cavani és Miccoli mögött Pastore irányít majd, de a középpályáról támogatja a támadásokat Liverani és Bresciano is. Hazai pályán mindenképpen esélyesebbnek számít az AS Roma, de a találkozó végkimenetelét nagyban befolyásolhatja, hogy Ranieri rendelkezésére nem állnak ezúttal minőségi cserék, míg a Palermónál bevetésre vár Fabio Simplicio és Budan is.
A másik szombati mérkőzésen a Sampdoria fogadja a Fiorentinát, de mindkét együttes legnagyobb sztárja kihagyni kényszerül a találkozót. A genovaiaknál Cassano sérült, a lilák támadója, Mutu pedig doppingügye miatt van parkolópályán. Ettől függetlenül mégis elsősorban csatárszempontból lesz érdekes a meccs, hiszen a tizenegy találatnál járó Pazzini és a kilencgólos Gilardino versenyben vannak az olasz válogatott középcsatár posztjáért. A firenzeieknek égető szükségük van a pontokra, egy újabb vereséggel ugyanis akár a tizenharmadik helyre is visszacsúszhatnak a táblázaton.
A Juventus már vasárnap délután látja vendégül a Genoát, de a szezon előtt aligha gondoltuk volna, hogy túl a féltávon ez a hetedik és a nyolcadik helyezett párharca lesz. A Juvénál, mint mindig, ezúttal is bőven van sérült, Trezeguet, Camoranesi, Iaquinta, Cannavaro, Marchisio, Poulsen és Zebina sem hadra fogható, Felipe Melo pedig eltiltás miatt nem játszhat. A várhatóan Salihamdziccsel, De Ceglie-jével és Candrevával felálló középpálya így elég harmatosnak tűnik, sok múlik majd azon, hogy végre magára talál-e elől Amauri és Diego, akik eddig csak vergődtek az idény során. Nem tart a Genoával Torinóba a sérült Jankovics, Palacio és Kharja, valamint az eltiltott Moretti sem, és bár Gasperininek így is van bőven választási lehetősége, a mostani szezonban valahogy nem találja az ideális felállást az edző.
A többi vasárnapi mérkőzés közül kiemelkedik még a Parma – Lazio mérkőzés, de leginkább azzal a nem megszokott apropóval, hogy a fővárosi égszínkékek már a kiesés elkerüléséért harcolnak, és új edző, Edy Reja segítségével próbálják megkezdeni a kapaszkodást. A pármaiaknál egyelőre nem bevethető még az egykori sikerei helyszínére tíz év után visszatérő Hernán Crespo, a másik oldalon viszont akár a kezdőben is ott lehet az a Ledesma, akit félév száműzetés után fogadtak vissza az első csapat keretébe.
A Chievo – Sienán, a Bologna – Livornón és a Catania – Atalantán egyaránt a veszélyes zónától való távolkerülés a cél, ellenben a Cagliari – Barin két középmezőnyben tanyázó, nyíltsisakos játékot előnyben részesítő csapat méri össze az erejét.
A játéknapot a negyedik helyen álló Napoli és a pontvadászatot toronymagasan vezető Inter mérkőzése zárja. A nápolyi ultrák múlt hétvégén Udinében már rosszalkodtak egy sort, de a klub vezetői abban bíznak, hogy ezúttal hangerejükkel teremtenek majd pokoli légkört. A drukkerek bálványa, ’El Pocho’ Lavezzi mindenesetre felépült a sérüléséből, és visszatér a csapatba, de az Inter ellen minden nápolyi játékosnak a maximumot kell adnia, ha otthon kívánják tartani a három pontot. A hazaiaknál nem lehet ott a múltkori fordulóban piros lapot begyűjtő Maggio, az Internél pedig Chivunak, Materazzinak és Stankovicsnak írt felmentőt az orvos. Mourinho sokat kísérletezhetett mostanában az ideális támadó szekció összeállításáért, de mivel visszatér Sneijder, valamint az Eto’o – Milito páros ősszel is kiválóan megértette magát, Balotellinek és Pandevnek valószínűleg csak a kispadon jut majd hely.
Rangadók hétvégéje Olaszországban
Habár jelenleg meglehetősen furcsa képet fest az olasz bajnoki tabella, az aktuális helyezésektől függetlenül több izgalmasnak ígérkező mérkőzés vár ránk a hétvégén. A Milan az Udinese ellen próbál kimászni a gödörből, a fővárosban az egyaránt jó formában lévő Roma és Palermo találkozik, míg a hetek óta nyeretlen Juventus a Genoát fogadja. Jó meccsre van kilátás a Sampdoria és a Fiorentina között is, a listavezető Inter pedig forró hangulatra számíthat a nápolyi San Paolóban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!