Prukner László anno a lyukasóráiban edzősködött

Prukner tanár úr igazi, vidéki edző, s erről faggatta a Zalai Hírlap: vajon kikéri-e mindezt magának? Mert talán nem állunk messze az igazságtól, ha leginkább e két dolog ugrik be vele kapcsolatban, hiszen éveken át a pedagógusi munkája mellett állt a Kaposvár élén. Távozott a Ferencváros csapatától és nem egészen három héttel később már Egerszegen találta magát. Mégis igazuk van azoknak, akik vidéki srácként emlegetik?
– A megállapítás lehet persze pozitív és degradáló is, de nem foglalkozom vele, mert úgyis mindig magamat adom – válaszolta Prukner László. – Azt gondolom, hogy mindenhol könnyen tudok akklimatizálódni, így volt ez Kaposváron, majd Budapesten és itt, Zalaegerszegen is. Egyébként Dunaújvárosban születtem, pontosabban Sztálinvárosban, s máig ez szerepel a személyi igazolványomban… Tanulmányaim révén Pécsre kerültem, a futball révén Szegeden is megfordultam, majd 1983-ban kerültem Kaposvárra. Futballoztam, de adódott egy állás a patinás Táncsics Mihály Gimnáziumban, amit elfogadtam. Testnevelés-földrajz szakon szereztem főiskolai diplomát, ezt követően egyetemi végzettséget testnevelésből, szakos tanár vagyok, de tartottam előadásokat a Testnevelési Egyetemen, az ELTE-n és Pécsett is és a Pro-licenszes edzőket is oktattam. Huszonöt esztendőn át tanítottam, érdekel a sport elméleti része, de ezt akár egyszerűbben is megfogalmazhatom: szeretek tanítani.
Nem hiányzik életének ez a része most?
– Mindaddig, vagyis 2010-ig, amíg nem lettem az FTC edzője Kaposváron a gimnáziumban rendes óraszámban tanítottam. Ez kemény volt, de a kollégáim segítettek, s utólag is köszönettel tartozom nekik. Reggel mentem órára, aztán úgy volt a beosztásom, hogy következett két lyukasóra, akkor megtartottam a Kaposvár együttesének a délelőtti edzését, majd vissza a gimnáziumba, délután pedig újra edzés. Szóval sokat pörögtem, kell egy kis felfrissülés. Amúgy most is fizetés nélküli szabadságon vagyok, s ezáltal meg van az a fajta biztonságérzetem, hogy nem kellett például az FTC kispadjába sem mindenáron kapaszkodnom.
Azaz vannak elvei, melyekből nem enged?
– Igen, de nem vagyok makacs. Meg van az a néhány vezérelv, melyet felállítottam magamnak, de ezt már elsütöttem a médiában… Az emberekkel való viszony és viselkedés, a probléma-megoldás a fő motivációm, továbbá bármennyire is üzleti alapú ma már a futball, nem szabad, hogy elveszítse sportjellegét, vagyis, hogy ne emelt fővel lépjünk pályára. Viszont naiv sem vagyok, tudom, hogy a pénz diktatúráját éljük, ám azzal maximálisan nem tudok egyetérteni, hogy akinek pénze van, az mindent megtehet.
Minden változik, így az edzői szakma is. Előnyt jelent az ön számára, hogy egyben pedagógus is?
– Hogyne, hiszen a pszichológia és a pedagógia nagyon fontos, mert emberekkel foglalkozunk, és ha a komoly edzőket nézzük, nekik mind megvannak ezek a tulajdonságaik. Viszont az utóbbi 20-30 évben megváltozott az edzői szakma is, mert már a tulajdonosi körrel, a médiával, a szurkolókkal való kapcsolat is része ennek. Nagy felelősség hárul az edzőre, például, hogy miként képviseli a klubot a médiában.
Nehézséget okoz mindez Önnek?
– Összetettebb a feladatunk, mint volt a nagy öregeknek. Az internet szerepe is megnőtt, ma már név nélkül bárki megvádolhat bárkit a fórumokon, aztán jön egy másik, s hogy ne maradjon le, átveszi, hadd ne soroljam… Mindez komolyan megváltoztatta az erkölcsi normákat. Régebben zavartak a rólam szóló beírások, ma már nem olvasom a fórumokat.
Nézzük, mi fogadta Zalaegerszegen: az, amit korábban várt?
– Mindig őszintén nyilatkozok, most sem szakítok ezzel. A közhiedelem még a régi érában is az volt, hogy a város és a megye is kiáll a zalai futball mellett. Ennek meg volt az eredménye, hiszen az utóbbi tíz esztendő legeredményesebb időszakát produkálta a ZTE, s úgy éreztem, hogy megvan ez a folytonosság, ezért is szerződtem ide. Most viszont azt tapasztalom, hogy nehezebb helyzetben van a klub, az objektív munkakörülmények nem olyanok, mint azt gondoltam. Viszont a látszik a szándék is, hogy változtassunk ezen, persze a lehetőségekhez mérten. Mindez jelenleg egy gyors vélemény a részemről az itt eltöltött rövid idő után, ami persze változhat, de most, a nehéz helyzetben nem érzem azt az összefogást, amint előzőleg reméltem.
Mi hiányzik? Vidéken nem lehet jó futballt csinálni?
– Dehogynem, hiszen a lokálpatriotizmus sok mindenen átsegít. Sajnos viszont számos klubnál az indentitás-tudatot kiölték a nézőkből, és mindig csak az éppen aktuális állapot szerint értékelnek. Az utóbbi években Magyarországon feljött a vidéki futball, ezért lenne kár, ha a klub itt is elveszítené a társadalmi bázisát. Generációk örökítik át mindezt, s ezért kell a lokálpatriotizmust erősíteni.
Zalai Hírlap