A francia bajnok Bordeaux nagyszerű formában van ebben a szezonban, hiszen a Bajnokok Ligájában a legtöbb pontot szerző csapatként jutottak tovább a csoportból (legyőzve a Juventust és a Bayern Münchent), valamint a bajnokságban is magabiztos előnyre tettek szert. A legjobb 16 között a görög Olympiakosz Pireusz lesz a franciák ellenfele a BL-ben. Az első mérkőzést Görögországban játsszák majd, ahol Plasil szerint egy nagyon nehéz mérkőzés vár rá és csapatára. „Nincs esélyesebb csapat ezen a mérkőzésen. Az Olyimpiakosz ugyanúgy továbbjuthat mint mi, mert mindkét csapat nagyszerű formában van. Az egyetlen dolog ami miatt erősebbnek tűnhetünk a görögöknél, az az, hogy mi szereztük a legtöbb pontot a csoportban. Ettől függetlenül nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, könnyű meccs lesz” – mondta az uefa.com-nak a középpályás. „Már volt szerencsém egyszer az Olympiakosz stadionjában játszani, akkor 1-0-ás vereséggel tértünk haza akkori csapatommal, a Monacóval. Lenyűgözött a légkör, melyet a szurkolók teremtettek a stadionban, szóval arra számítok, hogy egy kicsit olyan lesz ez nekünk, mintha a pokolba mennénk. A görög szurkolók nagyon sokat segítenek csapatuknak."
Plasil már a pokolra készül
A Bordeaux középpályása, Jaroslav Plasil meg van győződve arról, hogy az Olympiakos elleni Bajnokok Ligája mérkőzés korántsem lesz olyan könnyű meccs Bordeaux-i szempontból, mint azt sokan gondolják...
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!