A Rapid edzője, Peter Pacult nem igazán érdeklődik a felső-ausztriai gárdánál történt közelmúltbeli események felől. „Nagyon keveset foglalkoztunk a LASK-kal. Mi a saját céljainkkal vagyunk elfoglalva, és ami más egyesületnél történik, annak nem szabad szerepet játszania a mi felkészülésünkben” – hangsúlyozta az 50 éves szakember.
Habár az előkészületekkel elégedett volt Pacult, mégis egy tétmérkőzés fogja igazából eldönteni, hogy valójában mire képes a Rapid. „Mivel Jelavicra nem számíthatok és néhányan még nem érték utol önmagukat, nehéz megmondani, hogy mire vagyunk képesek” – tette hozzá a tréner. A horvát csatár nyakoperációját követően még nem vehet részt a csapat edzésein és ez igaz a nemrég megbetegedett Branko Boskovicra is. Christopher Trimmel hátfájdalmai már megszűntek, azonban edzőjét magára haragította. „Egy játékos nem rohanhat minden apró problémával orvoshoz, hogy azután egy héten keresztül ne vegyen részt az edzéseken. Így nem lehet formába lendülni” – mérgelődött Pacult.
Fejmosást kapott Hamdi Salihi is, aki Linzben az egyszemélyes csatársort fogja alkotni. „A téli szünetben nem ő volt a legszorgalmasabb” indokolta Pacult az albán csatárral szembeni fenntartásait. A Rapid edzője megnevezte a pénteki meccs kapusát is. Helge Payert Raimund Hedl fogja helyettesíteni, ugyanis az első számú mez birtokosa térdfájdalmai miatt több hetet volt kénytelen kihagyni a felkészülés időszakában. Hedl ugyanakkor mély benyomást tett edzőjére, aki ezért most bizalmat szavaz neki.
Annak ellenére, hogy a Rapidnak két pont előnye van a bajnokságban a Salzburggal szemben, és hogy a „Bikák” elbukták kupatalálkozójukat Grazban, Pacult nem változtatott véleményén, miszerint a bajnoki címért folyó verseny még közel sem lefutott. „Hosszú még a szezon. Annak ellenére, hogy jelenleg vezetjük a bajnokságot, a fő célunk az, hogy nemzetközi kupaindulást jelentő helyen végezzünk. A bajnokság esélyese, ahogy korábban is, a Salzburg” – mondta Pacult.
A linzi mérkőzés favoritja ugyanakkor a Rapid. A bécsi zöld-fehérek kilenc mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban, míg ellenfelük 2009. szeptember 23-a, azaz 11 forduló óta vár első győzelmére. A LASK legutolsó sikerét az Austria Kärnten 3–1-es legyőzésével aratta. Ilyen előzmények után a LASK új edzője, Helmut Kraft, a biztos védekezés megszervezésében látja a siker kulcsát. „Fontos, hogy biztosan álljunk a lábunkon. Ha nem kapunk gólt, akkor már sokat tettünk a jó eredményért” véli a szakember. A stabilitáshoz nagyban hozzá kell járulnia a linziek új szerzeményének, az 59-szeres válogatott Rene Aufhausernek, aki Justice Majabvi társaságában fog védekező középpályást játszani. Aufhauser maga is túl soknak tartja azoknak a góloknak a számát, amelyet csapata az ősz folyamán kapott.
A LASK trénere szerint a Rapidnak nincsen igazán gyenge pontja, talán a széleken vezetett támadásokkal és a pontrúgásokkal lehet a bécsi zöld-fehéreket zavarba hozni. A szakvezető kihangsúlyozta, hogy legalább három-négy fordulóra van szüksége ahhoz, hogy saját csapatát kiismerje és magabiztosan jelölje ki a kezdő tizenegyet.
„Egy jó idénykezdés sok mindent megkönnyítene a számunkra, szeretnénk, ha ismét pozitív hangvételű írások jelennének meg rólunk a sajtóban” utalt Kraft az elmúlt hetek eseményeire, azaz a személye ellen irányuló sajtótámadásokra és elődjének, Matthias Hamann-nak dicstelen távozására.
A szervezett szurkolói csoportok, akik nem rokonszenveznek Peter-Michael Reichel politikai nézeteivel, bejelentették, hogy a mérkőzés első félidejében szektoraikat üresen hagyják, hogy így tiltakozzanak a klubelnök személye ellen.
A linziek számára azonban a legnagyobb problémát nem ez okozza, hanem az, hogy jelenleg alig van csatárként bevethető játékosuk. Roman Wallner a télen a Salzburghoz igazolt, csatártársa Christian Mayrleb és a támadó középpályás, Thomas Prager pedig eltiltásukat töltik. Az egyetlen reménysugarat a szerb támadó, Petar Skuletic jelenti, aki a nyáron érkezett a klubhoz, azonban idáig mindössze 144 perc játéklehetőséget kapott cserejátékosként.
LASK – SK Rapid Wien (Linz, 2010.02.12. 19.30) Várható kezdőcsapatok: LASK: Macho – Alunderis, Margreitter, Chinchilla-Vega, Prettenthaler – Aufhauser, Majabvi – Metz, Saurer, Panis – Skuletic Cserék: Zaglmair – Weissenberger, Vujic, Kobleder, Bubenik, Piermayr, Zakany, Rasswalder Hiányzók: Mayrleb, Prager (mindketten eltiltva) Rapid: Hedl – Dober, Soma, Patocka, Katzer – Kavlak, Heikkinen, Hofmann, Pehlivan, Drazan – Salihi Cserék: Payer – Eder, Jovanovic, Kulovits, Trimmel, Gartler, Konrad Hiányzók: Boskovic (beteg), Jelavic, Thonhofer (sérültek)
Pénteken folytatódik az osztrák bajnokság
Pénteken a Rapid Wien linzi vendégjátékával megkezdődik az osztrák labdarúgó bajnokság tavaszi idénye. Bár a téli időjárási viszonyok nem fognak kedvezni a csapatoknak, a Rapid számára csak a győzelem az elfogadható eredmény, amennyiben a bécsi zöld-fehérek meg akarják őrizni bajnoki tabellán elfoglalt helyezésüket. A LASK játékosai számára szintén fontos lenne a sikeres kezdés, hiszen így maguk mögött tudhatnák az elmúlt hetek viszontagságait. Az új szakvezető, Helmut Kraft számára sem elhanyagolható a pénteki mérkőzés, hiszen ő ezen a találkozón debütál a linziek kispadján.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!