Ha a pontok számát nézzük, akkor nem sikerült a bajnokság első harmada – mondta a FourFourTwo.hu-nak Szemán György –, ennél több pontot reméltünk. Ha a játékot nézzük, a csapat teljesítménye a várakozásoknak megfelelő volt, amely sajnos nem társult eredményességgel. Az első öt fordulóban talán a Kaposvár elleni vereség volt a legfájóbb. Igen, kiemelkedik sajnos a kaposvári találkozónk, ahol közönségszórakoztató játékkal 2-0-ra vezettünk, majd rémálomszerű hét perc alatt három gólt kapva vereséget szenvedtünk. Nincs pánikhelyzet, megyünk tovább. Úgy ítéljük meg, ebben az évben még kiegyensúlyozottabb lesz a középmezőny és a tabella alsó része is. A mi célunk a középmezőny, bravúr lenne, ha ennek az elején végeznénk. Ehhez a célokhoz megfelelő a jelenlegi játékoskeret? Azt gondoljuk, hogy az alap keret kiegészülve Bíró Péterrel, Zoran Supiccsal, Goran Mariccsal mindenképpen alkalmas a célok elérésére. Az értékeinket megtartottuk, így előrelépés van a játékosállományban. Ennek ellenére nem emlékszem olyan komoly sérüléshullámra, amely jelenleg utolért bennünket. Az újonnan igazolt labdarúgóink sorra megsérültek, többen hetek óta nem játszanak. Véber György korábban már utalt rá, hogy Bíró Péter klubtulajdonos azt kérte tőle; öt játékossal szűkítse az első csapat létszámát. Hárman véglegesen vagy kölcsönbe távoztak, két labdarúgó személyéről azonban elhalasztották a döntést. Lehetőségünk augusztus 31-ig lett volna, hogy kölcsönadással vagy szerződésbontással megváljunk játékosoktól, de ez a sok sérülés alapjaiban változtatta meg a koncepciónkat, ilyen helyzetben nem csökkenthettük tovább a létszámot. Bízunk benne, hogy a sérültek minél hamarabb felépülnek, hiszen a Liga Kupa meccsek miatt december közepéig tart az idény. Örömteli hír viszont, hogy a Lombard II-es együtteséből tehetséges fiatalok kerültek az első csapathoz. A Lombard II-be olyan fiatal tehetségeket igazolnunk, akik egy-két éven belül megmutathatják képességeiket magasabb szinten is. Az első évben több, mint tíz játékost cseréltünk ki a Lombard II-es csapatunknál, a távozók helyére sikerült minőségi labdarúgókat igazolnunk, ezt az utat szeretnénk folytatni. Az előző évi teljesítményük alapján Németh Milánra és Palkó Dávidra is felfigyelt Véber György. Sajnos Németh Milán a ZTE ellen megsérült, valószínű két-három hét kihagyásra kényszerül.. Sokszor lesz ősszel képernyőn a Pápa. A televíziós mérkőzések nem tartják otthon, a kényelmes karosszékben a Lombard szurkolóit? Amennyiben a televízió közvetíti a meccsünket és kedvezőtlen az időjárás, akkor a város vonzáskörzetéből a szurkolók inkább a képernyő előtt maradnak. Viszont soha ennyi pénzt a televízió nem áldozott a futballra, amelyből komoly bevétele van a Lombardnak is, nem mondhatunk le róla. A megemelkedett rendezői díjak miatt jegyáremelésre kényszerültünk, de örömmel számolhatok be arról, hogy több mint ötszáz bérletesünk van ebben az évben is, ráadásul bevezettük az éves bérletet, amellyel a belépődíjak árának fele megtakarítható. Bízom benne, hogy a hátralévő hazai mérkőzéseken magasabb lesz a nézőszám, amit az együttes jó szereplése is elősegíthet. Polgár Szilárd
Pápa: Nincs pánikhelyzet, megyünk tovább
Az elmúlt fordulókban a megszerezhető tizenöt pontból négyet gyűjtött a Lombard Pápa. A szombati, Kecskemét elleni mérkőzés előtt a szezon eddigi eredményeit Szemán Györggyel, a Lombard Pápa klubigazgatójával értékeltük.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!