„Paks remek hely, itt nem tudom elverni a pénzem.” (interjú és videó)

Egy hete Pécsett lőtt két gólt Dibusznak és adott egy gólpasszt Kulcsár Dávidnak, a minap a Pápa ellen talált be az OTP Bank Liga legjobb kapusa, Szűcs Lajos hálójába, nem csoda, hogy felfigyelt Eppel Mártonra az ország. Na jó, az ország nem, de az a parányi – sajnos egyre zsugorodó – szubkultúra, amelynek magyar futball a neve, feltétlenül.
Hogy is van ez az ingázás a védelem és a csatársor között? – kérdeztük az MVM Paks 21 éves, 182 centis (most éppen) támadóját.
Világéletemben csatár voltam, az MTK-ban is 2009 előtt, amikor kikerültem az Oldham Athletic csapatához Angliába, többek között Tischler Patrikkal, Kálnoki Kis Dáviddal, Csiki Norberttel, aztán meg Hollandiában, Nijmegenben is. Csak azok után kerültem hátra a védelembe, hogy idén januárban leszerződtetett a Paks, Kis Károly hátvédként számított rám, már amikor játszottam, és Máté Csabánál sem kerültem pályára. Amikor azonban Tomiszlav Szivics átvette a csapatot, kijelentette, hogy csak csatárként jöhetek számításba. Mit mondjak, nem ellenkeztem…
Jót tett neked ez az angliai, majd hollandiai kalandozás? De őszintén…
Hát… Ha azt kérdeznéd, hogy újból nekivágnék-e, ha megint 18 éves lennék, azt mondom, hogy igen, nekivágnék. Persze a keresztszalag-szakadást inkább kihagynám. Az mikor volt?
Két héttel azt követően, hogy megérkeztem az Oldham csapatához. Egy edzőmeccsen történt, ezzel be is fejeződött az angliai kalandom, tíz hónapig tartott idehaza a rehabilitáció. A jobb térdemben, a rúgólábamban szakadt el a keresztszalag, a lehető legrosszabb helyen. Utána itthon játszottam egy darabig az MTK-ban, majd következett a NEC, Nijmegenben. Mondjuk, ott se nagyon jutottam szóhoz, egy-egy bajnoki- és kupameccsen játszottam, így aztán januárban hazajöttem, leigazolt a Paks.
Miért mondod azt, hogy megérte Hollandiában focizni? Angliát azért nem említem, mert ott rögtön megsérültél.
Mert átvettem azt a szemléletet, azt az edzésmorált, ami ott uralkodik. Egyáltalán nem volt felesleges az az idő, amit kint töltöttem.
Milyen hangulatban tértél haza lassan egy éve?
Pocsékban. Teljesen magam alatt voltam, nagyon hiányzott a gól. Nem rúgtam gólokat, pedig a csatárt azért tartják, hogy gólokat rúgjon. Gólt rúgni nagyon hálás dolog, az élet talán igazságtalan, de tény, hogy a góllövőkre figyel oda a világ, a góllövők vannak benne a hírekben.
Ez olyannyira igaz, hogyha most nem rúgod két meccsen ezt a három gólt, most aligha beszélgetnénk.
Erről van szó. Ezért vagyok hálás Szivicsnek, hogy a csatársorba állított, mert itt tudok gólokat rúgni. És benne vagyok a hírekben.
Szivics milyen edző?
Olyan, aki a saját útját járja. Nem akar megfelelni másoknak, a saját elképzeléseit valósítja meg. Ezért aztán nem is szereti mindenki, de akit mindenki szeret, az gyanús… Mi most rendben vagyunk, a mester mondta is, kár, hogy vége az őszi szezonnak, mert most jöttünk igazán lendületbe.
Hárman vagytok a két csatárposztra, Tököli, Simon és te… Meg Lázok Jani. Szóval, nagy a konkurenciaharc. De legalább van variációs lehetőség. Mindenki másban jó.
Te miben?
Azt mondják, jól lövök, jól fejelek, megvan a termetem a csatárposzthoz. A mester kitalálta nekem a második csatár pozícióját, az ék mögött – aki vagy Tököli, vagy Simon -, így lendületből érkezem a kapu elé, ahogy például a Pápa ellen is a gólomnál, amikor csak be kellett passzolnom „Töki” átadását. Milyen egy tősgyökeres pesti srácnak Pakson? Azért kérdezem, mert elég jól ismerem a várost, nem egy Hollywood…
Nézd, az a veszély nem fenyeget, hogy itt elverem a keresetemet… Pakson gyakorlatilag csak edzeni, étkezni és aludni lehet, nem szippantja magába az embert az éjszakai élet. De nem baj, nem mulatni jöttem Paksra, hanem futballozni. És azt itt lehet…