Fotó: szegedma.hu
„Az új, hétfős elnökségben ha összesítenénk a tapasztalatokat, akkor 20 év FIFA és 54 év NB I, NB II a számsor. Persze ez önmagában semmit nem jelent, épp ezért eltökélt szándékunk, hogy a megyei játékvezetésben minőségi változást érjünk el. Ennek egyik eleme, hogy szigorúan megköveteljük az elméleti és fizikai tesztek teljesítését. Sajnos szomorú következményként könyvelhetjük el, hogy öt játékvezetőt vissza kellett sorolnunk e miatt. Bevezetjük a motivációs indexet, ami pontozza a játékvezetők edzésaktivitását, a jegyzőkönyvek kezelését, és a csapatok is véleményt mondhatnak a jövőben a sípmesterek tevékenységéről” – ismertette a bizottság elnöke a változások főbb vonalait.
Pest megyében már működik ez a rendszer, ugyanis a Sportszelet elnevezésű magazinban az edzők tízes skálán osztályozzák a játékvezetők tevékenységét. viszont a csongrádi módszer kicsit eltér ettől.A csapatok 1-től 5-ig pontozhatják a bírót, a játéktér feltételeit és az ellenfél viselkedését is. A lapot lezárt, pecsétes borítékban a meccs végén átadják a játékvezetőknek, akik a többivel együtt a megyei igazgatósághoz küldik azt el a jegyzőkönyv kíséretében.
szegedma.hu