Az első félidőben alacsony színvonalú játékot láthatott a mintegy hétezer néző: a pályán inkább a küzdelem dominált, a kapuk csak igen ritkán kerültek minimális veszélybe, így aztán nem volt meglepetés, hogy gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. A fordulás után kissé rákapcsoltak a rostockiak, és főleg pontrúgások után több lehetőségük is akadt. A mérkőzés utolsó fél órájába lépve úgy tűnt, hogy a hazaiak kezdenek elfáradni, hiszen Michael Wiesinger fiai egyre többet hibáztak, és egyre ritkábban jutottak el ellenfelük térfelére. Ennek ellenére a 74. percben egy gyors kontrából mégis az Ingolstadt szerzett vezetést, miután Hartmann egy nagyszerű szólót követően pontosan ívelt az ötösön álló Steffen Wohlfarth-hoz, aki nem hibázta el a ziccert (1–0). A hátralevő negyedórában ugyan próbálkozott a Hansa, ám támadásaiban nem volt túl sok elképzelés, így végül nem sikerült az egyenlítés. A Rostocknak nem lesz könnyű dolga a hétfői visszavágón, ha hazai pályán ki akarja vívni a másodosztályban maradást. FC Ingolstadt 04 – Hansa Rostock 1–0 (Wohlfarth 74.)
Osztályozó a másodosztályért: hazai pályán szerzett előnyt az Ingolstadt
Egy nappal a Nürnberg–Augsburg osztályozó után pénteken este a másodosztályú tagság megtartásáért küzdő Hansa Rostock az Ingolstadt otthonába látogatott. Bár a vendégek többet támadtak és nagyobb helyzeteik voltak, gólt mégis csak a hazaiak szereztek, és így kedvezőbb helyzetből várhatják a hétfő esti visszavágót.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!