Okaka sarka révén a Roma a Milan sarkában

A Roma támadója, Stefano Okaka Chuka a Siena elleni római mérkőzés 89. percében látványos gólt szerzett sarokkal, s ezzel ismét győzött a fővárosi gárda, pontszámban beérve a Milant a tabella második helyén.

A pármai havazás miatt nem lépett pályára az éllovas Inter, így a címvédőt üldöző Milan és Roma versenyfutása került az érdeklődés középpontjába Olaszországban január utolsó hétvégéjén.
Mindkét bajnokaspiráns számára könnyű mérkőzés és sima győzelem ígérkezett a papírforma szerint, hiszen a Milan a forduló előtt a 15. helyen álló Livornót, a Roma pedig a legutolsó, 20. helyen álló Sienát fogadta.
A két meccs forgatókönyve nagyon hasonlóan alakult: mind Milánóban, mind Rómában a hazai együttes szerzett vezetést, majd váratlanul egyenlített a vendégcsapat.
A San Siróban Massimo Ambosini szerezte az első gólt a 44. percben, amikor David Beckham jobb oldali beadása után egy kipattanó labdát terelt a hálóba. Az 53. percben azonban érkezett a meglepetés, Claudio Belluci kapu mellé tartó lövésébe Cristiano Lucarelli piszkált bele, s ezzel egyenlített a Livorno.
Közben a Stadio Olimpicóban már 1-1-es döntetlennel mentek szünetre a felek, Riise 29. percben megküldött bal lábas kapáslövére Vergassola válaszolt a 41. percben egy kapufás góllal.
A két történet hasonlósága egészen az utolsó percekig tartotta magát, a finálé azonban nagyban különbözött: Milánóban 1-1-gyel lefújták a találkozót, így a nézők csalódottan távoztak, Rómában azonban happy end lett: az utolsó akciót Okaka Chuka zárta, aki a balról érkező labdát a kapunak háttal állva, életerős sarkazással jutatta a Siena kapujába.
Így mindkét csapat 41 ponttal állva követi a 49 pontjával vezető Intert, bár a Roma mindkét milánói riválisánál egy mérkőzéssel többet játszott.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában