Kondás Elemér:- Tudtuk, hogy jó csapat a BATE Boriszov, ezt már a kinti meccsen is bizonyította. Nagyon jók a játékosai is, akik diktálták a tempót. A második félidőben próbáltunk újítani, de a kiállítás megnehezítette a dolgunkat, ekkor már nem volt esélyünk, főleg, hogy hamar újabb gólt kaptunk. Az első találatnál hibáztunk hátul, mert lehetett volna lesre állításra játszani, de nem volt meg az egyetértés a hátvédekben. Annak örülök, hogy tíz emberrel is megmutattuk, van tartásunk. Az Európa Ligában folytatjuk, minden megteszünk, hogy bejussunk a főtáblára.
A mérkőzésről készített összefoglalónkat, valamint a gólokatide kattintvamegnézheti!
Nyilatkozott a Loki edzője a kiesés után
A Debrecen 2-0-ra kikapott hazai pályán a BATE Boriszovtól, s így 1-3-as összesítéssel kiesett a Bajnokok Ligája-selejtezőjében. Kondás Elemér így látta a mérkőzést.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!