A francia sportdiplomata múlt pénteken úgy fogalmazott: az előkészületek lassúsága miatt a házigazdáknak szükségük lenne egy "seggbe rúgásra". Kijelentése nagy vihart kavart Brazíliában, a vb szervezői megtagadták a további együttműködést vele. A sportminiszter elfogadhatatlannak és sértőnek nevezte a főtitkár szavait, aki emiatt a hét elején elnézést kért.
"Az incidenst lezártuk. Valcke a FIFA tárgyalója Brazíliában, a nemzetközi szövetségnek kell határoznia arról, hogy kitart-e mellette" – nyilatkozott újságíróknak Aldo Rebelo.
Valcke – aki még az első felháborodásra reagálva megerősítette, hogy a tervezett menetrendet tartva március 12-én ismét Brazíliába látogat – a sportminiszter pénteki nyilatkozatát követően jelezte, elhalasztja soron következő útját. Joseph Blatter, a FIFA első számú vezetője pedig egyeztetést kezdeményezett Dilma Rousseff brazil köztársasági elnökkel a helyzet normalizására.
Forrás: MTI
Nincs elfelejtve a "seggberúgás"-ügy
Lezártnak tekinti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA) -Jérome Valcke főtitkár egyik nyilatkozata miatt - kialakult vitát Aldo Rebelo, a 2014-ben vb-házigazda Brazília sportminisztere.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!