Ali bin al-Husszein azt szerette volna elérni, hogy a pénteki voksoláson átlátszó legyen a szavazófülke, illetve független szavazatszámlálók működjenek közre. A jelölt azért küldte az indítványát a CAS-hoz, mert a FIFA eseti választási bizottsága előzőleg elutasította a kérését.
A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Ali bin al-Husszein, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja mellett a svájci Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.
Az eddigi elnököt, a svájci Joseph Blattert – az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan – a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Ezt az eltiltást szerdán mindkét sportvezető esetében hat évre csökkentették.
Nem lesznek átlátszó szavazófülkék a FIFA-elnökválasztáson


A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az egyik elnökjelölt, Ali bin al-Husszein jordán herceg beadványait, így a korábbi terveknek megfelelően rendezik meg pénteken a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) rendkívüli tisztújító közgyűlését.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!