Nem elírás: egy vb az olaszok nélkül (videó)

A San Siro önmagában nem lő gólt, az olasz "fantázia" hiányában a svédek lesznek ott a vb-n. 


Rajta aztán végképp nem múlott (Fotó: Gazzetta)

A vb-pótselejtezők visszavágóján Olaszország 1-0-s hátrányt próbált meg ledolgozni Svédország ellen. A hazaiak az első meccs tapasztalatai alapján leginkább a San Siro hangulatában bíztak. A visszavágó valóban meg is hozta a pokoli hangulatot a legendás stadionban, csakhogy ehhez játékban most is kevés olasz fantázia párosult. Hozzátesszük: a spanyol játékvezető, Mateu Lahoz mindkét oldal kárára súlyos hibákat követett el, de nem csak ezen múlott. Nyilván a meccs után majd az olaszok lesznek hangosabbak. A svédek tulajdonképpen az olaszok fegyverével, a tökéletes védekezéssel búcsúztatták a négyszeres világbajnokot: hiába jött a végén előre Gianluigi Buffon is, s hiába volt hatalmas a nyomás a svéd kapun, az északiak kiebekkelték nulla nullával a meccset. Így pedig kiejtették az olasz együttest, amelynek le kell nyelnie, hogy nem lesz ott Oroszországban. Egészen elképesztő történeteket gyárt néha a sportélet. A San Siróban persze hatalmas füttyszó búcsúztatta Gianpiero Ventura csapatát.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában