„Nehezebb lesz az itthoni meccs, mint volt az albániai, mert mindenki azt várja, hogy nyerjünk – mondta a klub honlapjának beszámolója szerint a hétfői sajtótájékoztatón Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője. – Az idegenbeli meccs is kiegyenlített volt, lehetett volna iksz, de peches esetben akár ki is kaphattunk volna, éppen ezért száz százalékot kell nyújtanunk itthon is.” Az olasz szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1–0-ra megnyert albániai meccs ellenére csapata még nem ért el semmit. Szerinte 51 százalék esélyük van a továbbjutásra, azonban ha a játékosai legalább úgy teljesítenek, mint Albániában, vagy akár még javulnak is egy kicsit a csütörtökön 20:30 órakor kezdődő találkozón, akkor nem lehet gondjuk. „Számomra a Flamurtari jelenleg a világ legveszélyesebb csapata, utána, a bajnokság előtt pedig a Siófok lesz” – mondta Rossi arra utalva, hogy az OTP Bank Ligát a Balaton-partiak ellen kezdik majd. A csapatkapitány Kemenes Szabolcs szintén azt emelte ki, hogy nem lehet lefutott párharcról beszélni. „Egyáltalán nem tűnik formalistásnak a visszavágó, hiába nyertünk 1–0-ra, szoros meccs volt az első is. A Flamurtari egy harcos, futballozni próbáló ellenfél, és a mai foci egyre inkább hasonlít az ökölvíváshoz, egy „lucky punch”-csal (szerencsés ütéssel – a szerk.) bármi megtörténhet. Nem szabad leírni az albánokat” – mondta a kapus, aki szerint a Flamurtari játékerejét tekintve az NB I-ben a középmezőnyben végezne. George F. Hemingway tulajdonos elégedetten értékelte a múlt csütörtöki találkozót, melyen szerinte egyedül a játékvezetők teljesítette „szegényesen”. Továbbjutás esetén a második fordulóban az orosz Anzsi Mahacskala lesz a Honvéd ellenfele. A dagesztáni csapat az európai szövetség döntése értelmében nem saját stadionjában, hanem Moszkva közelében rendezi majd hazai mérkőzését.
MTI
Nem bízza el magát a Kispest a visszavágó előtt
Az Európa Liga-selejtező első körének visszavágóját kedvező helyzetből váró Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál az idegenbeli győzelem ellenére nem bízzák el magukat az albán Flamurtari elleni, csütörtöki mérkőzés előtt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!