Holnap a Haladás otthonában vendégszerepel a DVSC-TEVA. A szombathelyiek a tavalyi jó szereplés után az idei szezonban a kiesés szélére sodródtak, vagyis a Diósgyőr és a Honvéd után újabb olyan ellenfél vár a Lokira, amely az életéért küzd. Zoran Szpisljak, A DVSC szerb edzője szerint az ilyen csapatok ellen mindig nagyon nehéz játszani. – A nehéz helyzetben lévő csapatok jól tudják, hogy a bennmaradáshoz minden egyes pontra szükségük van – mondta a dvsc.hu-nak Zoran Szpisjlak. – Megpróbálják hozni a lehető legtöbb meccset, és mivel úgy érzik – főleg az erősebb csapatok ellen –, hogy nincs veszítenivalójuk, ezért felszabadultabban játszanak. A Diósgyőr és a Honvéd elleni mérkőzésünk is bizonyította, milyen nehéz egy kiesés ellen menekülő ellenféllel játszani. Nagy energiát mozgósítanak ezek az együttesek, és biztos vagyok benne, a szombathelyiek is hasonló felfogásban lépnek majd pályára ellenünk, hiszen szükségük van a sikerre. Ugyanezt elmondhatjuk viszont magunkról is, még ha más célért is harcolunk. A Lokit jó játékosok alkotják, be is bizonyították ezt a fiúk az elmúlt találkozókon, mégis nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Zsinórban hét idegenbeli találkozót játszik a DVSC-TEVA csapata. Egyet kedden már „letudott” a hajdúsági alakulat, hiszen Fehérváron 2–0-s győzelmet aratott a Ligakupában. A pénteki, szombathelyi kirándulás után vár még egy zalaegerszegi, két nyíregyházi és két fővárosi túra a piros-fehérekre. – Nem túl kedvező számunkra, hogy folyamatosan utazunk és idegenben lépünk pályára, de egy profi csapatnak erre is fel kell készülni fizikálisan és mentálisan egyaránt – reflektált a Loki szerb edzője. – Most így jött ki a lépés, igyekszünk ebben a helyzetben is a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Ki kell tartani ebben az időszakban, hozni a meccseket, és ha sikerül, az még jobban összekovácsolja a társaságot. Eltiltott nincs, a régebb óta sérült Mohl Dávid és Máté Péter mellett a Pápán agyrázkódást szenvedett Bernáth Csaba sem utazik Szombathelyre. A csapatkapitány Bernáth a jövő héten kezdi el a teljes értékű munkát.
(dvsc.hu)
Tolnai Balázs
Nehéz sorozat vár a Lokira
Nehéz hónap vár a DVSC labdarúgóira, hiszen a soron következő hét mérkőzésükön idegenben lépnek pályára.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!