Négy bizonyíték arra, hogy még mindig az olasz edzők a legjobbak

---

---

1. Olasz edzők nyerték a legtöbb BL-serleget A Bajnokok Ligájában az eddigi 22 kiírás során a legtöbbször olasz edző diadalmaskodott, pontosan hatszor (Ancelotti háromszor, Capello, Lippi és Di Matteo egyszer-egyszer). Ötször nyertek spanyol edzők, kétszer-kétszer holland, skót, német, svájci és portugál edzők, míg egyszer egy belga. Ha úgy gondolod, hogy ez már a „távoli” múlt, és a jelenben kell élni, vess egy pillantást a 2. pontra!

Lippi: van még egy világbajnoki trófeája is
2. Négy év, három döntő A BL-ben az előző három kiírásból kétszer is olyan csapat diadalmaskodott, amelyet olasz edző vezetett (2012-ben a Chelsea Di Matteóval, tavaly a Real Ancelottival). Persze a címvédő edző is olasz, és holnap este újabb olasz mester gyalogol be a döntőbe, már csak az a kérdés, hogy Ancelotti vagy Allegri. És mellesleg idén a BL egyenes kieséses szakaszába is az olaszok adták a legtöbb (3) edzőt.

Di Matteo és Ancelotti: Robertónak egy, Carlónak három
3. Agyelszívás a Serie A-ból Ma már minden bajnokságban jellemzőek a külföldi edzők, sok portugál, spanyol, brazil vagy jugoszláv utódállamból származó tréner tevékenykedik világszerte, de a futballvilág közvetlen elitjébe tartozó klubokhoz több olasz edzőt csábítanak, mint bármilyen más nemzetiségűt. A teljesség igénye nélkül, az elmúlt években olyan olasz edzők tevékenykedtek igazi topcsapatoknál vagy válogatottaknál, mint Roberto Mancini, Luciano Spalletti, Claudio Ranieri, Roberto Di Matteo, Fabio Capello, Marcello Lippi, Cesare Prandelli, Alberto Zaccheroni… Nem állítjuk, hogy ők mindannyian géniuszok, de rangos csapatok tucatjait vezethették, és többségük tényleg a szűk szakmai elithez tartozik. Ha mindannyian egy-egy Serie A-csapatot irányítanának most, az olasz bajnokság színvonala ugrásszerűen megnőne.

Ancelotti és Spalletti: "Ugyan, mit tudhatnak külföldön, amit mi nem?…"
4. A Serie A-ban nem aratnak a külföldiek, de az olaszok külföldön igen Az olasz futball szellemisége mindig is egyedülálló volt a világfutballban, és ez akkor is igaz, ha sokan nem kedvelték emiatt. De tény, hogy sehol máshol nem volt ennyire meghatározó fontosságú a taktika és a stratégia szerepe, mint az Appennini-félszigeten, és az itáliai edzőképzés folyamatosan termelte ki a taktikailag nagyon magasan képzett edzőket. Noha már jó ideje nem az olasz futballra jellemző hagyományos gondolkodásmód és az ebből eredő defenzív stílus a hódító a világ futballjában, a legmodernebb edzői újítások sem Olaszországból jönnek, de a taktikai érettség mindegyik olasz edzőt elkíséri külföldre is, és ismereteiket felhasználva, alkalmazkodni tudnak más futballkultúrák igényeihez és elvárásaihoz (például az Olaszországban még defenzív stílusú edzőként elkönyvelt Ancelotti Madridban már simán gólfesztivált rendez és simán felküldi a csapatát védekező középpályás nélkül, mert arrafelé ilyenre van igény). És miközben azt látjuk, hogy a Serie A-t a legritkább esetben tudják megnyerni külföldi edzők, mert annyira más számukra a közeg (az elmúlt 24 évben csak Sven-Göran Eriksson tudott egyszer, José Mourinho pedig kétszer scudettót nyerni külföldiként), addig olasz edzők Premier League-et nyernek (Ancelotti, Mancini, sőt ide vehető talán a chilei, de olasz származású Manuel Pellegrini is), orosz bajnokságot nyernek, BL-t nyernek a Reallal és a Chelsea-vel… Hogy mást ne mondjunk.

A svéd Eriksson azon kevesek egyike, akik külföldiként nyertek scudettót
Bodnár Zalán