Álvaro Negredo még csak 24 éves, de már többet játszott a Sevillában, mint Luis Fabiano vagy Kanouté. Az Almeríában való kiemelkedő szereplése után egy olyan nagy csapatba igazolt, mint a Sevilla, ahol bár rendszeres játéklehetőséget kap, kevesebb gólt lő. Tizenhét mérkőzésen mindössze 4 gólt lőtt, tízzel kevesebbet, mint David Villa (14). Nyáron már közel járt a Valencia ahhoz, hogy megszerezze a csatárt, de túl keveset ajánlottak érte, így a Sevilla szerezte meg körülbelül 15 millió euróért. Negredo − ugyanúgy, mint Manuel Pellegrini vagy Guardiola − hisz a Valencia bajnoki esélyeiben.
A barátja, Juan Mata azt mondta, fontos a mai mérkőzés, de nem meghatározó. Egyetért vele? − Az az igazság, hogy igen. Világos, hogy mindkettőnknek fontos lenne a győzelem. Nekünk, hogy felzárkózzunk, nekik pedig, hogy elszakadjanak. Nehéz mérkőzés lesz, a Valencia egy jó pillanatában jön, jó képességű játékosokkal. Legyen küzdelmes meccs, de maradjanak a pontok Sevillában. Ha a Valencia nyer, 10 pontos előnyre tesz szert a Sevillával szemben. Ez a távolság már behozhatatlan lenne? − Nyilván nem lenne szerencsés, ha egy olyan jó csapat, mint a Valencia ennyire előttünk járna. Így, hogy a harmadik helyet birtokolják a táblázaton, bajnoki esélyessé válnak, ha a Barca és a Madrid botlanak. Meg kell mutatnunk, hogy velünk is számolni kell, és bizonyítani a találkozón. Tényleg olyan közel volt nyáron a Valenciához, mint ahogyan azt beszélték? − Igen. Közel voltunk a megegyezéshez, de a Valenciának nem volt pénze új igazolásokra. Döntenem kellett a Valencia és a Sevilla között, és utóbbi mellett döntöttem, mert a Bajonkok Ligájában szerepelt, és célom volt, hogy ebben a sorozatban is játszhassak. Önt is belevonták az üzletbe, amikor a Real Madrid meg akarta szerezni Villát. Ez a mérkőzés egy amolyan párbaj lehet Negredo és Villa között? − Ez egy szokásos meccs lesz, ugyanakkor küzdelmesebb, hiszen mi vagyunk a két csapat, akik nagy eséllyel indulnak a harmadik pozícióért. Mindkét klub meg akarja mutatni − de nem csak másoknak, hanem mi magunknak is − hogy képesek vagyunk harcolni. Villával összehasonlítani pedig azt hiszem, őrültség. Abban a periódusban, amelyben most ő van, és azt az utat, amit már megtett… Remélem, egy nap majd én is meg tudom tenni ugyanazt. Ő egy csatár a legjobbak közül, nem csak Spanyolországban és Európában, hanem az egész világon. A Spanyol kupában való szereplést befolyásolhatja egy La Liga mérkőzés? − Remélem nem. Már hozzá vagyunk szokva. Tudván, hogy a Valencia már kiesett a kupából, így nem kell mérkőzést játszaniuk, erősnek kell lennünk, és nem erre gondolnunk, hanem arra, hogy ez egy újabb meccs, amit így vagy úgy de muszáj megnyernünk. Ön szerint kik fognak játszani a BL-ben a következő évben? − A Madrid és a Barca biztosan. Hamarosan meglátjuk, hogy a Sevilla is ott lesz-e közöttük harmadikként. A negyedik helyre sokan pályáznak, a Valencia, a Deportivo és a Mallorca is megérdemli. Nem tudom, a végelszámolásban is ilyen sűrű, és erős lesz-e a mezőny, de eddig nagyon jól szerepelnek. Újra találkozik Unai Emeryvel. − Üdvözölni fogom, hiszen sokat köszönhetek neki, sokat tanultam tőle, és nagyon tisztelem őt. Szerencsét kívánok neki e mérkőzés után, de a mai meccsen nekünk kell diadalmaskodnunk. Kint lesz a világbajnokságon Villával, Silvával, Matával és Marchenával együtt? − Remélem. Egy nagy álmom, nehéznek ígérkezik, de küzdenem kell, és megpróbálok a legjobb tudásom szerint futballozni a bajnokság utolsó felében, gólokat lőni, és megmutatni a válogatott edzőjének, Vicente del Bosquénak, hogy számíthat rám. Végül mondja meg az igazat, most rögtön aláírna egy kupagyőzelmet és egy negyedik helyet a bajnokságban? − Nos, a kupagyőzelmet igen, de a bajnokságban nem szeretnénk negyedikek lenni. Harmadik helyen kell végeznünk, nincs mese, és képesnek érzem a csapatot rá. Ha pedig nem sikerül, az a Valencia miatt van, mert ők jobb szezont produkáltak vagy mert mi nem tudtunk jobbak lenni náluk.
(superdeporte.es)
Negredo: Őrültség engem Villához mérni
A tegnapi Deportivo−Real Madrid történelmi rangadó után, ma egy újabb presztizsmeccs következik: a Sevilla a Valenciát fogadja otthon a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban. Íme egy kis mérkőzés előzetes, ezúttal Álvaro Negredo beszélt a Sevilla helyzetéről és kilátásairól.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!