– 2012-ben döntöttük el a női labdarúgás fejlesztési programját, mert úgy gondoljuk, ez társadalmi küldetést. Sokszor hangsúlyozzuk, női labdarúgás fejlesztése a férfi labdarúgás érdeke is. Mi nem női és férfi labdarúgásban, hanem labdarúgásban gondolkozunk, amiben fontosak a nők. Fontosak játékosként, szurkolóként, anyukaként, barátnőként. Mert ha nem engedjük a nőket játszani, sosem lesznek olyan anyukák, akik elengedik gyerekeiket futballozni, sosem lesznek olyan feleségek, barátnők, akik elkísérjük a párjukat a meccsekre. Sajnos a magyar futball az elmúlt három évtizedben nem becsülte meg azokat, akik sokat tettek a női labdarúgásért, pedig fontos, hogy a mostani játékosok megismerjék a múltat. Ezért is jött létre ez a mai program – mondta Török Gábor a női bizottság vezetője
Török Gábor után Markó Edina, a válogatott szövetségi kapitánya elmondta, nagyon fontos, hogy minél több lány kezdjen el futballozni. – Azt szeretném megélni, Magyarországon ne legyen kérdés, hogy egy lány focizhat-e, ne legyen az furcsa, ha egy lány futballista akar lenni. Nekem már ovis koromban is természetes volt, hogy fociztam, és már nagyon korán természetessé vált, hogy felnőttként a labdarúgással akarok foglalkozni. Most, szövetségi kapitányként, és testnevelő tanárként is azért dolgozom, hogy elfogadtassuk az emberekkel: a lányok nem azért akarnak focizni, hogy egy kicsit fiúk legyenek, hanem mert szeretik ezt a nagyszerű sportot.
Lovász Gyöngyi, huszonegyszeres válogatott játékos, szerepelt az 1985-ös mérkőzésen, német bajnoknak vallhatja magát, jelenleg a női bizottság tagja. – Amikor én elkezdtem futballozni, még álmodni sem mertünk olyan lehetőségekről, ami most tapasztalható. Akkoriban a sajtó nem hirdette a női focit, a játékos megfigyelők járták a kis kupákat, és keresték a tehetségeket. Én is így kerültem a Feminába: akkoriban a Lábatlani Papírgyár kis csapatában játszottam, ott fedezett fel Tímár Józsi bácsi. Amikor felkerültem a Feminához, azt tapasztaltam, hogy az ott játszó lányok mindent a futballnak rendeltek alá, mindent megtettek a győzelemért. Talán ez most egy kicsit hiányzik. Szerintem azért, mert ebben a modern világban mindenki könnyebben megkap mindent, nekünk pedig mindenért meg kellett küzdeni. A régi és a mostani lehetőségeket össze sem lehet hasonlítani, remélem, a lányok is átérzik ezt – mondta.
Hummel-Smuczer Angéla, a jelenkor magyar válogatottjának kapitánya azt emelte ki, hogy a jelenkor csapata minden támogatást megkap. – Óriási megtiszteltetés, hogy itt lehetünk, és nagyon köszönjük, hogy ezt az eseményt összehozta az MLSZ. Én személy szerint nagyon büszke vagyok, hogy felvehetem a címeres mezt. Úgy érzem, jó összhangú társaság jött össze, a rutinos játékosok jól kiegészítik egymást a fiatalokkal. Húsz éve vagyok benne a női futballban, így saját bőrömön tapasztalom meg, mennyit fejlődtünk ezen a területen. Most tényleg minden támogatást megkapunk, a többi már csak rajtunk múlik – mondta a csapatkapitány.
Ne legyen furcsa, ha egy lány focizni akar!


Mint arról beszámoltunk, a magyar női válogatott első hivatalos mérkőzését 30 évvel ezelőtt játszotta, akkor csapatunk 1-0-ra legyőzte az NSZK-t. Az MLSZ egész napos rendezvénnyel tiszteleg a legendák sikere előtt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!