Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK Budapest, Bozsik Stadion. Vezeti: Szabó Zsolt Kezdés: 18:00 (SportM)
Supka Attila (Honvéd): – Azt a futballt várom a csapattól, amit Kaposváron az első félidőben nyújtottunk, ott parádésan játszottunk! És, hogy nem sikerült nyerni, az részben a tizenegyes miatt volt, ami Puhl Sándor szerint sem volt tizenegyes. Jól futballoztunk, letámadtuk őket; remélem a sors majd visszaadja ezeket a pontokat. A Diósgyőr ellen jó lenne ismét kevés kapott góllal lehoznunk a meccset, mert eddig ezzel nem volt gond, kivéve a Paks ellen. A hazai rangadók idén jól sikerültek, most is egy presztízs meccs lesz, ez a csapat megérdemli a bíztatást! Jó volna sok néző előtt győzni! Több mérkőzésüket is megnéztük, remélem sikerül rajtuk fogást találni. Amire nagyon oda kell figyelnünk, veszélyes támadók vannak a Diósgyőrben, például Tisza, a spanyolok, őket semlegesíteni kell.
Benczés Miklós (DVTK): – Érdekes ez a mérkőzés abból a szempontból, hogy mi a harmadik, míg a Honvéd a negyedik helyről vág neki a mérkőzésnek. Ez már eleve egy jó találkozót ígér. Mindkét csapat jó formában van, és az is tény, hogy eddig nekünk nem ment idegenben, míg a Honvéd hozzánk hasonlóan nagyon eredményesen játszik hazai környezetben. Nem lesz könnyű dolgunk, de ez nem veszi el a bátorságunkat, szeretnénk győzelemmel hazatérni a Bozsik Stadionból.
Várható kezdőcsapatok Honvéd: Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Novák – Tchami, Németh N., Zelenka, Ivancsics – Abass, Torghelle DVTK: Rados – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Luque, Lippai, Takács P., Gallardo – Seydi, Tisza
(honvedfc.hu, nb1.hu)
NB I: pénteki beharangozó
A hétvége a Fradi-Újpest meccs jegyében telik, de már pénteken egy érdekes meccsel indul a nemzeti bajnokság 13. fordulója: este hattól a harmadik és negyedik helyezett csapatok találkoznak, azaz a Honvéd a Diósgyőrt fogadja a Bozsik Stadionban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!