A 77. összecsapás következik a Videoton és a Zalaegerszeg között. A két fél közel 40 esztendő alatt 76 bajnokit vívott meg. Az örökmérleg a Vidi fölényét mutatja, hiszen a piros-kékek 34 diadalt ünnepelhettek 20 döntetlen mellett, míg a zalaiak 22 alkalommal söpörték be a győzelemért járó három pontot. A gólarány a többet nyerő félnek kedvez 120-86 arányban. Sóstón ez lesz a 38. mérkőzés, hazai pályán eddig 22 alkalommal nyertek a fehérváriak tíz döntetlen mellett, míg a ZTE öt alkalommal tudott diadalmaskodni. A gólarány a hazai meccsein 67-31 a Vidi javára. Ha a két csapat egynél több gólt szerez ma este, akkor a párharc századik fehérváron lőtt gólja is megszületik, hiszen az eddigi sóstói bajnokikon 98 alkalommal rezdültek a hálók.
Tavaly kilenc forduló után, kétszer annyi pontja volt az akkor utolsó Haladásnak, mint most a ZTE-nek. Igaz, a szombathelyiek is nyeretlenek voltak az első kilenc fordulót követően. Csank János csapata nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak, azonban az eredmények nem jöttek, hiába várták a szurkolók és vezetők is azokat. Végül Csank helyére a Ferencvárostól távozott Prukner László érkezett, ám eddig vele sem kezdett el látványosan menetelni a ZTE. Sima vereséget szenvedett az Üllői úton (ez volt a Ferencváros első győzelme ebben a szezonban – a nyolcadik forduló után!) és döntetlent játszott hazai pályán a tavalyi kupagyőztes ellen.
A bajnok helyzete sem túl rózsás, hiszen Paulo Sousa együttese 14 ponttal a hatodik a tabellán, ami főként a fehérváriak idegenbeli mérlegének köszönhető. Hazai pályán viszont szárnyal a Vidi. Négy mérkőzésén 12 pontot szerzett, 11 rúgott és egyetlen kapott gól társaságában.
Paulo Sousa (Videoton):
Prukner László (Zalaegerszeg):
– Többször is megnéztem a Kecskemét elleni találkozó felvételét, s találtam jó pár pozitívumot. A csapatunk tartását mutatja, hogy a kihagyott tizenegyes és a vendégek vezetése után talpra tudtunk állni és egyenlítettünk. A találkozó fordulópontja a második félidő elején volt, amikor több gólszerzési lehetőségünk is adódott, amiket azonban sajnos elhibáztunk. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a meccs hajrájára fizikálisan – és egy kicsit fejben is – elfáradtunk, s ekkor bizony akár ki is kaphattunk volna – mondta a mester a Zalai Hírlapban. – Ekkora üresjáratokkal nem lehet esélyünk meccseket nyerni, épp ezért külön felhívtam a játékosok figyelmét, hogy az utolsó pillanatig maximális koncentrációra van szükség minden meccsen. A játékunkban fellelhető pozitívumokra építve úgy gondolom, szép lassan lépegethetünk előre.
Nemzeti Bajnokság, 10. forduló Videoton FC – Zalaegerszegi TE FC Sóstói Stadion, 18:00. Tv.: Sport M. Vezeti: Alvaro Garcia Miquel (Erős Gábor, Ring György)
Várható kezdőcsapatok:
Videoton: Tujvel – Brachi, Vaskó, Caneira, F. Oliveira – Gosztonyi, Elek, Sándor, Mitrovics, Evandro – Alves ZTE: Jahic – Turcsik, Bogunovics, Kovács G., Hidvégi – Szalai, Szakály D., Máté P., Kamber – Tököli, Turkovs
(vidi.hu)
NB I: Mire megy a ZTE Fehérváron?
Ma este hat órától a Videoton – Zalaegerszeg mérkőzéssel veszi kezdetét az NB I tizedik fordulója.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!