Bonyolult volt, de legalább elkészült a 2014/15-ös idény sorsolása (fotó: mlsz.hu)
A sorsolás előtt a Versenybizottság 16 úgynevezett sorsolási tervezetet készített el, ezek kidolgozásakor pedig az alábbi szempontokat vette figyelembe – az mlsz.hu-n írottakat most változtatás nélkül közöljük: – A hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság miatt a viadalnak otthont adó négy stadionban (Szusza Ferenc Stadion, Perutz-stadion, ETO Park, Pancho Aréna) az első fordulóban nem rendezhetnek mérkőzést. – A Videoton FC kérte, hogy miután hamarosan kezdődik a Sóstói Stadion felújítása, sorsolása ellentétes legyen a Puskás Akadémiáéval. A fehérváriak a Dunaújvárossal is ellentétes sorsolást kaptak, mert az NB I újonca a villanyvilágítás elkészítéséig a Sóstói Stadionban játssza bajnokijait. – A DVTK stadionja tavaszi felújítása miatt kért számára kedvező sorsolást, míg az MTK Budapest a Budapest Honvéddal kért ellentétes sorsolást, ugyancsak a stadionja felújítása miatt. – Az Újpest és a Kecskemét stadionja tavaszi felújítása miatt ősszel szeretett volna minél több hazai mérkőzést játszani. – A Ferencváros azzal a kérelemmel fordult a Versenybizottsághoz, hogy az első és második fordulót idegenben játszhassa le. – Biztonsági szempontokból az Újpest és a Ferencváros, valamint a Honvéd és az MTK is ellentétes sorsolást kapott. A 16 elkészített forgatókönyvet számmal látták el, ezekből pedig a 9-es húzták ki, ezek alapján alakultak ki a párosítások: 1. forduló (július 26.): KTE-PHOENIX MECANO – FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC – LOMBARD PÁPA TERMÁL FC BUDAPEST HONVÉD – DUNAÚJVÁROS PASE MVM-PAKS – GYŐRI ETO FC DVSC-TEVA – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC PMFC-MATIAS – MTK BUDAPEST DVTK – PUSKÁS AKADÉMIA FC SZOMBATHELYI HALADÁS – ÚJPEST FC 2. forduló (augusztus 2.): ÚJPEST FC – DVTK PUSKÁS AKADÉMIA FC – PMFC-MATIAS MTK BUDAPEST – DVSC-TEVA NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – MVM-PAKS GYŐRI ETO FC – BUDAPEST HONVÉD DUNAÚJVÁROS PASE – VIDEOTON FC LOMBARD PÁPA TERMÁL FC – FERENCVÁROSI TC KTE-PHOENIX MECANO – SZOMBATHELYI HALADÁS 3. forduló: (augusztus 9.): FERENCVÁROSI TC – DUNAÚJVÁROS PASE VIDEOTON FC – GYŐRI ETO FC BUDAPEST HONVÉD – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC MVM-PAKS – MTK BUDAPEST DVSC-TEVA – PUSKÁS AKADÉMIA FC PMFC-MATIAS – ÚJPEST FC DVTK – SZOMBATHELYI HALADÁS KTE-PHOENIX MECANO – LOMBARD PÁPA TERMÁL FC A teljes sorsolást IDE KATTINTVA tekintheted meg!
