Még a sokat bírált Szalainak is jutott egy meccs, amely az övé volt (fotó: telesport.hu)
Nagyon ritka az olyan csapat a futballvilágban, amelyet nem két-három kiemelkedő klasszis visz el a hátán, különösen a válogatottak esetében.
Egy jó CSAPAT erejét sokszor az adja, hogy egymást tökéletesen tudják kiegészíteni a játékosk, és amikor az egyiknek nem megy a játék, a másik veszi át a stafétát.
Sok minden kellett a magyar válogatott mostani sikeréhez, főleg az, hogy végre voltak jó edzőink is.
De még valami kellett: hogy minden meccsen – leszámítva a Pinyő-féle kezdést az északírek ellen – hozta valaki magát.
Romániában Dzsudzsák mentett pontot a szabadrúgásával, Feröeren Szalai szerezte az egyetlen gólt, Finnország ellen idehaza Gera, idegenben Stieber, Belfastban Guzmics talált be, Feröer ellen itthon Böde volt a megmentő, Athénban Némónak ment a góllövés, Oslóban Kleinheisler sokkolt, a pótselejtező-visszavágón Priskin robbantott.
Nem volt egy olyan játékosunk sem, aki két meccsen is kimagasló teljesítményt nyújtott volna, illetve két meccset eldöntött volna.
De minden meccsre jutott egy ember, aki hozta a szükséges pluszt – és ez az, ami máskor nagyon hiányzott.
