Ha a négy-öt éve még a magyar futball legnagyobb ígéreteként emlegetett Kovács „Kiskokó” István futballistaként nem is ért el arra a szintre, amelyre ifistaként aposztrofálták, nyilatkozni már ugyanolyan magas színvonalon tud, mint a futballvilág elitje.
Igazi profi ebben, ami nálunk azt jelenti: a meccs előtt túláradó magabiztosság és kincstári optimizmus, a meccs után magyarázkodás, a számunkra ellenséges körülmények taglalása, azok minél inkább előtérbe helyezése.
Kiskokó a boriszovi meccs előtt még azt mondta, hogy a Videoton jobb csapat, mint a BATE, a fehérváriak – cseppet sem váratlan – BL-búcsúja után pedig már azt: a visszavágón a csapatban mindenki a tudása alatt játszott.
Most tekintsünk el az azon való töprengéstől, hogy mégis hogyan lehetne a tudása felett játszania valakinek, és koncentráljunk a tartalomra.
Az az átkozottul nagy szerencséje Kovácsnak és az összes többi futballistának, hogy ebben a sportágban a teljesítmény nem mérhető egzakt módon – még ha vannak is rá kísérletek – és lényegében mindenki azt mondhat, amit csak akar.
Miközben a súlyemelő nem mondhatja, hogy ő fel tud emelni 260 kilót, ha egész pályafutásának a legjobb eredménye a 255 kg, és az úszó sem mondhatja, hogy ő bizony le tudná úszni a távot 1:58 alatt is, ha nem teljesített volna tudása alatt, miközben még egyszer az életben nem volt 2:00-nél jobb eredménye.
A magyarfutballista viszont kiválóan tud tudás felett és tudás alatt is futballozni – kár, hogy csak pont a tudás fája alatt nem…
