Valami csodaszép (fotó: Bodnár Zalán)
Tegnap kimentem a Vasas-Videoton NB I-es mérkőzésre az Illovszky Stadionba, és aki járt az elmúlt években a Vasas stadionjában, bizonyára pontosan érti, mire gondolok, amikor azt írom: a Fáy utcában mintha megállt volna az idő, úgy kábé 1968-ban.
A két székkel mellettem ülő lengyel újságíró, aki azért érkezett, hogy megnézze a Lech Poznan leendő EL-ellenfelét, a Vidit, nem meglepő módon hitte azt, hogy egy interaktív múzeumban van: ilyen retró hangulatot árasztó stadion kevés van még Magyarországon is (az MTK létesítmények lerombolásával még eggyel kevesebb).
Ennek a megállt időnek a tökéletes szimbóluma volt a Vasas pályáján az eredményjelző tábla, amely olykor a szó szoros értelmében is megörökítette az idő "mozdulatlanságát", ugyanis nem mindig működött.
Valószínűleg ezért döntött úgy a klub, hogy ezzel az aktussal lép be a 21. századba – mármint azzal, hogy az eredményjelzőt – amelynek egyébként megmaradt darabjait díszdobozban meg lehet vásárolni a Vasas ajándékboltjában – újra, modernre, divatosra váltja.
Ilyen is lett, megvan az új, modern, trendi, csakhogy rajta a számok irgalmatlanul ocsmányok, valamilyen rózsaszínes beütésű okádék színben "pompáznak", legalábbis olyan színben, amilyeneknek még a nevét is csak a nők ismerik, és még ugrálnak vagy táncikálnak is ezek a számok – tulajdonképpen csak a "Hello, Kitty"-embléma hiányzik róla.
A Vasas stadionjában eddig az volt a szép, hogy már-már elviselhetetlenül ronda, miközben falai között ott vicsorog a történelem – ám az új eredményjelző úgy ízléstelen, hogy közben még a szellemek is kihaltak belőle.
Akkor már inkább állt volna meg az idő…
