Az FFT riportere Szombathelyre utazott
Király Gábor nyolcvankilencszeres magyar válogatott kapus – de ebben az esetben ezt csak zárójelben állapítsuk meg. Ha azt mondjuk, hogy jelet fog hagyni maga után, szülővárosában egészen másra gondolunk, mint a válogatottságra. Jó érzés nem kihűlt, hanem napjainkban épült katedrálisról írni. Újperint egy Szombathelyhez kapcsolt, csöndes kis falu. Ennek a városrésznek a nyugati végén építtette fel Király Gábor a Király Sportlétesítményt, ami már tíz éve biztos szereplője a város sportéletének. Negyvenötezer négyzetméter alapterület, UEFA-szabványos centerpálya, edzőpályák és több más (beton-, salak-, aszfaltozott és füves) pálya várja a sportolni vágyókat – de ami minket érdekelt ezen a nyári napon, az az idén tizedik alkalommal megrendezett Király-kupa. A központból buszozunk ki, és már ott feltűnik egy hölgy diósgyőri színekkel, szemmel láthatóan mindenkit ismer a csapatból, megkérdezi, hol kell leszállni, és velünk azonos sebességgel teszi meg a csaknem 500 kilométeres út utolsó szakaszát. Ugyanis a miskolci csapat a Király Kupa egyik résztvevője.
Az esemény persze nem keverendő össze az azonos nevű spanyol kupával. A színvonalbeli különbségről: a szombathelyi Király Kupára a házigazda Haladáson kívül csak élvonalbeli csapatokat hívnak, a spanyol kupa döntőjébe pedig akár két másodosztályú is bekerülhet. És mivel van ez a szabály, az egyik legtöbbször vendégül hívott ősi rivális ZTE idén nem is volt a résztvevők között – viszont ott volt a Paks, a Diósgyőr, és mivel az osztrák harmadosztályból (!) kupát nyert Pasching lemondta a szereplést, a bosnyák Szlavija Szarajevo volt a negyedik, aznap ők képviselték a ZTE színeit. A kupa rangját jelzi, hogy három éve a brazil ligaválogatott jött el Szombathelyre.
A tavaly átadott fedett lelátó igencsak megvicceli a népet, hiszen elvileg azért húzódunk be alá, hogy árnyékban legyünk. A homorú plexi viszont szépen összegyűjti a napfényt, és a széksorok felé sugározza. Azaz árnyékban ülünk, de mégsem. A szél mindenesetre nem ér minket, úgyhogy jobb fölállni, és nézelődni. A büfések barátságosak, kérésre simán elveszik a laptoptáskát, hogy vigyázzanak rá. A kupák szépen kikészítve egy asztalra – a csillogó dolgokra felügyelő úr készséggel félreáll, hogy lefotózhassuk az asztalt. Ugyanitt egy néni, a pólójára biztosítótűkkel színes fotók vannak szúrva. Bátortalanul érdeklődünk, mi ez az egész. „Ez itt a férjem, ez az unokám, a többit ne akarja tudni” – tisztelettel elfogadjuk a választ, és nem kérdezünk.
A lelátóval szemben vannak a kispadok, és azok mögött kezdődik egy edzőpálya, úgyhogy állandó a forgalom a kispadok mögött. Futballcelebek vonulása libasorban, pajkos odaszólogatások, igazi, pályán kívüli, kedélyes futballélet. Azért ez mégis csak egy szakma, ahol mindenki normális a másikkal. A nap sporteseménye Magyarországon természetesen a Király-kupa volt, azon belül a sajtó egy részének a mindig zabos Tököli Attila piros lapjának körülményei voltak az izgalmasak, de a helyszínen az apró pillanatoké volt a nap. A szombathelyi születésű, de sok-sok vargabetű után Pakson kikötő Bori Gábor viszi a cuccokat a csapat után hátra, az edzőpályára. A Haladás kispadjától egy finom hang: „Látod, ha hozzánk igazolsz, nem kéne cipelned“. Vigyorgás, kézfogás, figyelmes hogyvagyok. Az elég vérszegény csapat benyomását keltő Szarajevó játékosai olyan szép illedelmesen ülnek fel a lelátóra megnézni következő meccset, mint a tyúkok. A Diósgyőr győztes meccsének lefújása után egy egész gyerekkórus kezd bele a szépvoltfiúkba – mögöttük is jó nagy utazás állhat. A diósgyőri kispadnál autogramért udvarol egy helyi kisfiú – és van játékos, aki méltatlankodik, hogy nem ismerték fel. A nap legszebb pillanata viszont az volt, amikor a klubház felőli kapu mögött két, Messi feliratú mezes kisfiú fűzött egy jelzés nélküli kislányt. Messi I a hanyagul-kerítésnél-csimpaszkodás nevű gyakorlatára az összes pontozóbírónál 10-est kapna, Messi II kétségbeesetten látja, hogy a csaj lassan kezd eloldozódni, a fél fejjel magasabb Messi I ráadásul aljasat húz: „én már elmúltam 7 éves”. A kislány szemében ámulat, Messi II rezignált. Messi I semmit sem bíz a véletlenre, és megszólít egy elhaladó sporit: „Szia, Apa, jó meccset!” „Ő az apukád…?” „Igen, ő a bíró” – mondja büszkén a fiú, de a hatás ellentétes. A kislány tekintete üvegessé válik, Messi II arcán elégtétel. Hiába, lehet, hogy otthon nem a bíróé a legnépszerűbb szakma.
Jöjjön egy pici árnyék is: valakinek nagyon hamar meg kéne ráznia Rudolf Gergelyt. A Diósgyőr csatárát. A magyar válogatott volt csatárát. Jó lenne, ha megint harapna, ha egy odakönyöklésre nem megsértődne, hanem lefordulna a hátvédről, ha a labdát többet látná, mint a bírót. Ha nem méltatlankodna, motyogna, hanem megint karcos, ügyes, mozgékony kis játékos lenne, aki leszegi a fejét, és lefutja az őrzőjét, akinek a Szófia elleni góljánál tízezrek ugrottak fel a Népstadionban. Minden adott ehhez – csak annyi kéne, hogy valaki, akire figyel, beszéljen egyszer ezzel a fiúval, mert túl nagy kár lenne érte, és sajnos túl egyértelmű irányba vezet a mostani út.
Elsősorban a létesítményről szólna a cikk, de elcsábultunk, és azt mondjuk: a Király-kupához hasonló holtszezonbeli rendezvényekkel lehetne közelebb hozni a futballt az eddig megszólítatlan közönséghez. Egész napos nyári programot kínáltak nem sok pénzért, ismert játékosokkal, akiket a szurkolóktól nem választott el se mogorva biztonsági személyzet, se kerítés, se semmi. Meg lehetett szólítani őket, ők is beálltak a büfé sorába, barátságosak voltak. Az ilyen rendezvényeken jól el lehet csapni az időt, ki lehet próbálni a csapatot, az új játékosokat, és csökkenteni lehet a nyári futballéhséget. Na igen, és ehhez kell egy ilyen létesítmény – és mögötte valaki, aki képes arra, hogy jelet hagyjon maga után. A Haladás ezt a végső győzelemmel tisztelte meg. Minarik Ede
A teljes cikket nyomtatott formában is elolvashatod a FourFourTwo magazin 41. lapszámában!
