Mr. 10% – A Chuck Blazer-sztori

Bár Chuck Blazer története az egész FIFA-ra árnyékot vet, azért a vele kapcsolatos botrányok jelentős része „csak” a CONCACAF-zónával kapcsolatos. Más kérdés, hogy az egykori amerikai sportvezető védett tanúként milyen információkkal látja el a különböző nyomozóhatóságokat.
Szöveg Moncz Attila, a Sport tv csatornamenedzsere
Abból a naiv ártatlanságból már kinőttem, amellyel 2001 augusztusában átmásztam az akkor még Népstadion díszpáholyát övező kerítésen, hogy interjút kérjek az akkor a szememben még patyolattiszta Sepp Blattertől, a FIFA hivatalban lévő elnökétől. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, amikor napvilágot látott, hogy Chuck Blazer az FBI és az amerikai adóhivatal informátoraként, illetve fedett ügynökeként dolgozva évek óta adatokat szolgáltat a nyomozóknak, azt hittem, azt reméltem, azonnal vége lesz a szerintem a labdarúgásnak megannyi kárt okozó Blatter-korszaknak. Csakhogy az amerikai bonviván minden múltbeli bűnében nem lehet tettestársnak tekinteni a „labdarúgás keresztapját”, Blazer sztorijai közül pedig olyan még nem látott napvilágot, ami az újdonság erejével hatna. Ráadásul Blazer bűneinek többsége nem a FIFA-hoz, hanem a CONCACAF-zónához kapcsolódik, amit hajlamosak vagyunk elfeledni.
Ugyanakkor annak is megvan a maga diszkrét bája, hogy a FIFA ügyeiben egy olyan egykori funkcionárius a kulcsfigura, akiről egyik kollégája így vélekedett: „Úgy élt, mintha sohasem lenne holnap. Mindent megevett és megivott, ami talált. Talán úgy érezte, meghal, mielőtt bárki is kiderítené, mivel menthetné meg.” Tudatos vagyongyűjtéssel nem lehetett vádolni („Előfordult, hogy üres volt a csekkfüzete, a bankban sem volt pénze, elment dolgozni, két-három héttel később pedig két-háromszáz ezer dollárral jött vissza” – mondta róla Marvin Lieberman, volt üzlettársa és barátja), de azzal sem, hogy a sport, azon belül is a labdarúgás iránti szeretet korán kialakult volna nála. A Forest Hill High School nevű „elitképzőben” (itt nevelkedett többek között Paul Simon, Art Garfunkel és Jerry Springer is) legfontosabb sporttevékenységeként azt jegyezték fel, hogy ő szedte a belépőket a tornacsarnok előtt. Később is inkább az üzleteivel tűnt ki, az első millióját például abból szerezte meg 1970-ben, hogy ráérzett, van fantázia az egy philadelphiai testvérpár által kitalált vigyorgó sárga fejben és a hozzá tartozó „Have a Happy Day” feliratban: legyártotta, árusította, aztán nagyot kaszált.

A három "B" egyik tagja sem bűntelen: Blazer, Blatter, Beckenbauer
A futballal 1976-ban került közelebbi kapcsolatba, Jason fia akkor kezdett el a Westchester Countyban futballozni, Chuck papa pedig az edzője lett. A taktika annyira nem érdekelte, mint a szervezés és az öltözékek megtervezése, ettől még a felszínen maradt, ismert lett – és elkezdett bizniszelni. 1981-ben fia egyik barátjának apja tanácsadónak nevezte ki, köszönhetően annak, hogy ő volt az egyetlen, akinek számítógépe volt. Egy directmail marketingcégnél ez nem olyan nagy hátrány… Fred Singer üzlete beindult, Blazer merchandising-kereskedelme akadozott, így aztán egy év múlva 90 napra 27 332.4 dolláros kölcsönt kért a főnökétől. A határidőre csak egy részét fizette vissza, fenyegetések és perek következtek, aztán évekkel később Blazer visszament Singerhez – újabb kölcsönért.
Az ilyen jellegű gátlástalanság a későbbiekben is megmaradt. 1984-ben az amerikai szövetség alelnöke lett, pedig nem sokan ismerték, csak éppen képes volt normális pénzügyi tervet letenni az asztalra, segéderőnek pedig megnyerte maga mellé Pelét. Két évvel később ugyan nem választották újra, de egy új liga, az ASL létrehozásával megvetette a lábát a futballban. A csapatoknál 50 ezer dollár lett a fizetési sapka (és ebbe a játékosokén kívül az alkalmazottak bére is beletartozott), ő maga meg 48 ezer, majd 65 ezer dollárt vett ki belőle évente. Aligha csoda, hogy két szezont élt meg a sorozat, de Blazer közben offshore cégeken keresztül jelentősen csapolta a számlákat.

Szepesi Györggyel (balról) egy FIFA-kongresszuson
Ezt azonban új állomáshelyén, a CONCACAF-zóna főtitkáraként fejlesztette nagyüzemivé. 1989-ben még munkanélküli futballapuka volt, esztendőre rá pedig már a CONCACAF-zóna (az észak-amerikai és karibi térség szövetsége) főtitkára, miután harcostársát, Jack Warnert pajzsra emelték. A trinidadi főnök nem feledkezett meg kollégájáról, aki 1990. július 31-én aláírhatta azt a szerződést, ami új irányt szabott életének. A CONCACAF és a Sportvertising nevű cég megállapodott, hogy utóbbi egy munkavállalót ad a szövetségnek, aki ellátja a főtitkári feladatokat. A cég cserében adminisztrációs szabadságot kap, valamint a szövetség minden bevételéből tíz százalékot. Elsőre nem tetszett nagy üzletnek a szerződés, hiszen a szövetség éves bevétele 140 ezer dollár volt, televíziós partnernek pedig híre-hamva sem volt. Két évtizeddel később, Blazer utolsó Arany-kupáján (tehát nem az egész esztendőben, csak egy tornán!) már 60 millió dollár volt a bevétel.
De hogy miért volt fontos a szerződés? Mert a CONCACAF-zóna főtitkárát, illetve az akkor mindössze néhány hónapja létező Sportvertising nevű cég vezetőjét is Chuck Blazernek hívták. Technikailag ugyan nem ő volt a két aláíró, hiszen a szövetségtől Warner szignálta a papírokat, de Blazernek gyakorlatilag önmagával kellett csak dűlőre jutni. Az amerikai sportvezető 1991 és 2011 között 22 millió dollárt vett ki a CONCACAF kasszájából (1998-tól már aláírt megállapodás nélkül!), emellett egy titkos American Express hitelkártyáról 29 millió dollárt költött el „szövetségi költségek” jogcímen. Az adófizetés viszont nem volt az erőssége, emiatt is tudott rá lecsapni később az FBI és a szövetségi adóhatóság. A FIFA egyetlen ügyben sem érezte illetékesnek magát, Jérome Valcke már főtitkárként azt vallotta, csak a labdarúgáson belüli bűntettekért hajlandó feljelenteni valakit, márpedig ezek egyike sem az. Ettől még az amerikai bíróság 144 oldalas vádiratot készített a Blazer, Warner kettős viselt dolgairól, a vádpontok között a pénzmosástól a sikkasztáson és az adócsaláson át a vesztegetésig minden szerepelt.

Putyin és Blazer
Ami viszont elvitathatatlan tőle: ő tette működőképes szervezetté a CONCACAF-ot. 1991-ben összehozta az első Arany-kupát, a mexikói Televisa televíziós társaság médiapartnerré lépett elő, és már abban az évben egymillió dollár volt a szövetség bevétele. Hol volt már a korábbi évi 140 ezer dollár?! És kit érdekelt, hogy a bevételek egy része fedőcégeken keresztül a Kajmán-szigetekre vándorolt, elősegítendő Blazer fényűző életmódjának fenntartását. Ugyan 2011-ben kissé bajba került, Warnert kirúgták az elnöki székből, Lisle Austin került a helyére, és jelezte, azonnal elbocsátja Blazert. Ő erre kitiltotta az elnököt a CONCACAF-zóna főhadiszállásáról, Austin azonban a döntést egy bamahai bíróságon megtámadta. Nyert – és vesztett. A FIFA ugyanis tiltja, hogy bárki is polgári bíróságon szerezzen érvényt igazának – aligha meglepő, hogy Austin elnöki periódusa ért véget mindössze hat nap után. Ennyi akkor még járt egy olyan hű katonának, mint Blazer.
Merthogy Blazer 1996-tól már a FIFA végrehajtó bizottságában is ténykedett, és némi akklimatizációt követően a nemzetközi szövetségben is „beindult”. A gátlástalansága itt is megmutatkozott, 2000-ben Leo Kirchhel, a vb közvetítési jogait megszerző Kirch Media fejével Global Interactive Gambling (GIG) néven sportfogadási céget hozott létre. A televíziós közvetítéseken keresztül megtett élő fogadásokra specializálták magukat, technikát is vásároltak hozzá – és belevágtak. Hogy a szerepükkel ez összeférhetetlen? Hogy mindkettőjüknek befolyása volt a vb-helyszínek kijelölésére, mégis lehetett ezekre is fogadni? Hogy tervezték, a vb meccseire is lehet élőben fogadni? Istenem. Blazer szerint bulvárhadjárat folyt ellene, ez gátolta meg az üzlet kibontakozását. A FIFA-nak elég volt egy, a Kirch és Blazer szerepét tisztázó levél – Blazertől. (Az amerikai 2005-ben Multisport Games néven még egy hasonló céget létrehozott, de az csak a CONCACAF 1,5 millió dollárját „nyelte el”.)

A szintén lebukó Michel Platinivel
Emellett még egy apró szívességet vártak el tőle: amikor a marketingpartner ISL összeomlik, és Lennart Johansson, az UEFA akkori elnöke kezdeményezésére belső könyvvizsgálatot rendelnek el a FIFA-nál, Blatter Blazer segítségével tudja ellehetetleníteni a munkájukat. Az elnöki szoba zárva marad a kíváncsi tekintetek előtt, a vélt vagy valós szerződések nem kerülnek elő.
A megbízható káderek tanácsaiból pedig érdemes kérni, ezt gyorsan megtanulták a FIFA-nál. A televíziós közvetítési jogokat birtokló Kirch bedőlése után Blazer azt javasolta, a szövetség vegye saját kezébe a jogok értékesítését, ugyanúgy, ahogyan ő tette azt a CONCACAF-zónában. Blatterék hallgattak Blazerre, a jutalmuk pedig többek között a 2007 és 2010 között összehozott 631 millió dolláros profit lett. Azt meg elnézték Blazernek, hogy a saját szakállára is tárgyaljon, és például Észak-Amerikában a vb-jogokkal csomagban adja el az MLS, a helyi profi liga közvetítési jogait.

Fogalmazzunk úgy, ez nem volt jogellenes, de az Egyesült Államokban legkésőbb 2006-ban azért szembesülhettek azzal, hogy a FIFA-nál nem minden úgy működik, ahogyan azt arrafelé jogszerűnek vélik. Loretta A. Preksa bírónő elé akkor került ugyanis a FIFA, valamint a Visa és a MasterCard ügyével foglalkozó per. A MasterCard már másfél évtizede a nemzetközi szövetség szponzora volt, és elővásárlási, illetve utolsó ajánlattételi lehetősége is volt. Csakhogy a FIFA titokban megegyezett a Visával – hibát hibára halmozva. Az illetékesek még az egymás közöti levelezésben is megkérdőjelezhető üzleti etikáról írtak, a párhuzamosan futó tárgyalások során a Visát mindenről, a régi partnert semmiről sem informálták, végig a Mastercard által kínált összeg volt a magasabb, a Visa csak a finisben adta meg a riválisa által kínált 180 millió dollárt, amire – ahogyan Thomas Kistner a FIFA-maffia című könyvében fogalmaz – „misztikus hozzáadott értékként” még 15 milliót rápakolt. De a MasterCard még ezt is tartotta-tarthatta, hiszen az utolsó ajánlatot ő tehette.
Julio Grondona, a FIFA gazdasági igazgatója 2005 őszén már a nyilvánosság előtt gratulált a szerződéshosszabbításhoz, a FIFA végrehajtó bizottsága pedig december 7-én áldását adta a FIFA és a MasterCard újabb házasságára. A zürichi ülés jegyzőkönyve, annak hangfelvétele különösen érdekelte volna Preksa bírónőt, csakhogy a szalagon pont ott keletkezett egy lyuk, ahol a MasterCard okéja elhangzott.

A háttérben Blatter, Valcke (még marketingesként) és Christopher Rodrigues, a Visa elnöke azonban lázasan dolgozott. Megegyeztek, de a FIFA jogásza szerint „eléggé értéktelenül”. Ettől még a Visa lett a befutó. Valcke kiderítette, hét évvel korábban a FIFA és a MasterCard között piaci vita alakult ki, mert a két cég logója erősen hasonlított. A védjegyvitában a hitelkártyacég győzött, a siker azonban 2006-ban Blatter szemében új értelmezést nyert: a FIFA-nak nem lehet olyan partnere, amely megtámadja bíróságon. Urs Linsi, az akkori főtitkár még hozzátette, a MasterCard mindig is renitens szponzor volt – így aztán szabad volt az út a Visa előtt. Robert Selander, a MasterCard elnöke 2006. április 4-én faxon perrel fenyegette meg a FIFA-t, Blatter április 5-én hasonló módon visszajelzett, mondván, már alá is írt a Visával. A New York-i bíróság elé két példány került a szerződésből: a FIFA-é április 3-i, a Visáé április 6-i keltezéssel. Ha esetleg ez nem lenne elég, a Visa nagyfőnökének aláírása írásszakértők szerint sem volt azonos.
Ekkor jött el Blazer nagy pillanata. Ő lett a FIFA koronatanúja. A közte és a MasterCard ügyvédje közötti kérdezz-felelek bármelyik kabaréba beleillett volna:
– Mit gondol arról, hogy Valcke hetekig hitegette a MasterCardot, csak azért, hogy időt nyerjen a Visának? – Azt gondolom, helyénvalónak találtuk, hogy újra elővegyük az ügyet, és egy adott pillanatban olyan döntést hozzunk, amilyet valakinek meg kellett volna hoznia, ha a körülmények egészen másképp alakultak volna. – Micsoda?! – Túl korainak érzem, hogy válaszolni tudjak erre a kérdésre. Nem kényszeríthetnek rá. – Fogalmam sincs, miről beszélt az imént, Mr. Blazer.
Az amerikai sportvezető a folytatásban is delíriumos űállapotban volt, egészen addig, amíg Preska bírónő közbe nem lépett, és egyértelmű válaszokat követelt. Máig hiába várja azokat…
A FIFA végül peren kívül megegyezett a MasterCarddal, a perköltségeken kívül 90 millió dolláros fájdalomdíjat fizetett, és ki kellett bírnia, hogy egy éven keresztül nem folyt be a kasszájába havi kétmillió dolláros szponzori pénz egyik hitelkártyacégtől sem.
Blazert a bíróság szavahihetetlennek minősítette, de még így is a FIFA médiabizottságának vezetője és a végrehajtó bizottság tagja maradhatott. Lányát, Marcit beemelte a FIFA jogi bizottságába, fia, Jason „csak” a CONCACAF orvosi bizottságáig vitte, a papa meg gyarapította a családi kasszát. Előbb a FIFA által a CONCACAF-zónának televíziós stúdió építésére átutalt hárommillió dollárjából vette le a maga 10 százalékát (hogy ez nem kereskedelmi tevékenységből származó bevétel volt, az egészen biztos…), majd már titkos informátorként tett vallomásában elismerte, „…én és a FIFA végrehajtó bizottságának több tagja is pénzt fogadott el azért, hogy Dél-Afrika legyen a 2010-es világbajnokság házigazdája.” Ez még 2004-es eset, de belegondolni sem merek, mi lehetett a 2018-as és a 2022-es vb odaítélésekor, ha Blazer már a pályázat korai szakaszában titkos találkákat szervezett (lásd keretes anyagunkat), amelyeken az oroszok valahogy mindig megjelentek…

Az afrikai álláspont: nem tudunk semmiről
De a katari Mohammed Bin Hammamot sem kellett félteni, ha pénzről volt szó, legalábbis ez derült ki Blazer utolsó, a FIFA-nak tett szolgálatai egyikéből. A 2011-es választásokon Bin Hammam volt Blatter egyetlen kihívója, és bár igyekezett mutatni, hogy tanult a mestertől, a másolás nem sikerült tökéletesre. Ő is rájött, érdemes szavazatokat venni (a FIFA az egy ország, egy voks elve mentén működik), különösen a blokkban szavazóktól. Márpedig a CONCACAF-zónán belül a karibi unió ilyen volt. Bin Hammam összetrombitálta a tagokat, Jack Warner, Blatter egykori alelnöke segített neki, aztán jöhetett a vesztegetésorgia. Egy kis prezentáció, majd mindenkinek egy személyes „köszönöm”, na meg egy barna boríték. „Kinyitottam a vastag borítékot, és 100 dolláros csekkek sora esett ki az asztalra. Csodálkoztam a sok pénz láttán. Megszámoltam, 40 ezer dollár volt. Azt mondták, ez a CFU ( a karibi futballunió – a szerk.) ajándéka” – mondta utóbb Frederick Lunn, a bahamai labdarúgó-szövetség alelnöke. Ő kapásból visszautasította, hazatérése után viszont a főnöke csendre utasította – és eltette helyette a pénzt. Igaz, Lunn megtréfálta, hiszen fényképet készített az átadás-átvételről, ami bizonyító erejű Elvégre Blazer kiszagolta az összejövetelt, feljelentette a delikvenseket Blatternél, a büntetés pedig nem maradhatott el. Warner még azelőtt lemondott a titulusairól, hogy megbüntették volna, Bim Hammamot pedig örökre eltiltották a futballal kapcsolatos minden tevékenységtől. Persze az egész elkerülhető lett volna, ha Warner tartja a Blazernek adott szavát, és az amerikai vb-pályázatot támogatja, és nem hagyja, hogy kétmillió dollár megváltoztassa a gondolkodását. Azt meg feledje jótékony homály, hogy Blatter 250 ezer, Blazer pedig 500 ezer dollárral nem tud elszámolni, amit a karibi uniónak utalt át.
Az esztendő végén Blazernek már a lelkiismeretével kellett elszámolnia. Az FBI és az adóhivatal egy-egy embere elbeszélgetett vele, és közölték: „Azonnal elvihetünk bilincsben vagy együttműködsz velünk.”
Hetvenöt év börtönnel szemben 11 millió dolláros adóhátralék befizetését és az együttműködést választotta. Lassan tíz fölé emelkedik a neki köszönhetően letartóztatott FIFA-tagok és –tisztségviselők száma. De lesz ez még több is. Csak a FIFA-ból kizárt és örökös eltiltással sújtott Blazer vagyona nem gyarapodik, mert ugyan korábban, a CONCACAF-tól kilépésekor hangoztatta, a 2021-es Arany-kupával bezárólag még hétmillió dollárral tartozik neki a szövetség, nincs az a jogcím, amiért azt megkaphatná. Batman után jöhet Blazer Ben Affleck (Gone Girl, 2016-ban pedig Batman v Superman) és Gavin O’Connor (Warrior) is részese volt már több tízmillió dolláros bevételű mozinak, Chuck Blazernek köszönhetően pedig hamarosan közösen is összehozhat hasonlót a színész és a rendező. Affleck ugyanis Blazer történetére összpontosítva filmet forgatna a FIFA különböző botrányairól, amit nem csupán főszereplőként, de producerként is jegyezne. Az alkotás címe még várat magára, azt viszont már lehet tudni, hogy O’Connor megszokott alkotótársával, Anthony Tambakisszal írja a forgatókönyvet, amelynek alapját Ken Bensingernek, a Buzzfeed újságírójának a riportjai jelentik. Rövid időn belül ez már a második, a FIFA-val foglalkozó mozifilm lesz, 2014-ben jött ki Frédéric Auburtin alkotása, a Sepp Blatter szerepében Tim Roth-t felvonultató „A közös szenvedély” (United Passions). Az egyértelműen a FIFA propagandájának szánt alkotás a filmtörténelem legnagyobb bukását hozta az Egyesült Államokban: tíz moziban mindössze 918 dolláros bevételt produkált, mielőtt a forgalmazó levette volna a műsorról.

Ben Affleck
Macskaszoba 6000-ért Donald Trump, amerikai multimilliárdos, Mutaib bin Abdulaziz el-Szaud herceg, a szaúdi királyi család legidősebb tagja, Andrew Lloyd-Webber, Bruce Willis, Jay Z, Beyoncé – és május vége óta hivatalosan is néhány macska. Ők a New York-i Trump Tower jelenének, illetve közelmúltjának leginkább illusztris állandó lakói. A Blazer-sztoriból semmit sem akartak kihagyni a lapok, így aztán a New York Daily News 2015. május 27-én azt is lehozta, hogy a CONCACAF-zóna főtitkára havi hatezer dollárért apartmant bérelt kényes macskáinak a Nagy Alma 68 emeletes felhőkarcolójában. Rendben, magát azért többre tartotta a macskáinál, hiszen Blazernek havi 18 ezer dolláros bérleti díjú apartman jutott, de a magunk részéről azért megnéztük volna a személyzet arcát, midőn macskáknak vitt reggelit…

A magyar szál Blazer a 2012-es londoni olimpia alatt – már az FBI által is ellenőrzött – titkos találkozót szervezett olyan személyek részvételével, akik érdekeltek voltak a világbajnoki rendezési jogért zajló pályázatokban. A londoni ötcsillagos May Fair Hotelben találkoztak, az orosz és az ausztrál pályázat volt a „célpont”. A meghívottak között volt Alekszej Szorokin, az orosz pályázati bizottság feje, Frank Lowy, az ausztrál pályázati bizottság vezetője, Anton Baranov, Vitalij Mutko elnök titkára, Vitalij Logvin, a „Vívás jövöjőéért alapítvány” elnöke, továbbá Peter Hargitay, de ha úgy jobban tetszik, Hargitay Péter, Sepp Blatter különleges tanácsadója, PR-szakember is. A későbbi eredmények ismeretében 50 százalékos sikert hozott, Hargitay feltűnését viszont nem lehet nem észrevenni. Hargitay 1951-ben született Magyarországon, de már Svájcban nőtt fel, ifjúsági szinten ott is futballozott. Azonban nem labdarúgóként, hanem életművészként lett igazán profi. Producerként jegyezte többek között a Martin Luther King életéről készített „King” című musicalt, a Goal-trilógiát, valamint a Fire in Babylon című, a nyugat-indiai krikettcsapatot bemutató dokumentumfilmet is.
Számunkra azonban inkább a futballvilágban betölött szerepe miatt érdekes. 2007 decemberéig Blatter különleges tanácsadója volt, akkor az angol vb-pályázat kedvéért hagyta el az állást. Hargitay csak a pályázati folyamat korai szakaszában dolgozott a 2018-as pályázaton, mert amikor Lord Triesmant választották meg a pályázati bizottság elnökévé, tendert írt ki a Hargitay, illetve cége, a European Consultancy Network által végzett feladatokra. Az eljárásban elbukó cég vesztesége hétszámjegyű volt – legalábbis mértékadó források szerint, merthogy Hargitay misztikusnak és a valósnál egy nullával nagyobb mértékűnek nevezte az összeget.

Hargitai Péter, Sepp Blatter különleges tanácsadója, PR-szakember
A korábban kokainkereskedelem gyanúja miatt többször is őrizetbe vett Hargitay az angol mellett a 2018-as és 2022-es ausztrál vb-pályázatba is bekerült, méghozzá stratégiai tanácsadóként. Sikerességgel semmiképpen sem lehet vádolni, hiszen a 2022-es vb-vel kapcsolatos voksoláson Ausztrália az első körben egy kapott szavazattal kiesett.
Ettől még a futballban megmaradt a jó híre, 2009-ben például közvetítőként működött közre a FIFA és szeretett klubja, a Chelsea közötti, a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) zajló perben. Az eljárásban több Premier League-klubot is azzal vádoltak meg, hogy tisztességtelen eszközökkel próbáltak meg fiatal játékosokat szerződtetni. A Chelsea-t első fokon 16 hónapra kizárták az átigazolásokból, valamint 130 ezer eurós pénzbírsággal sújtották. A CAS azonban a klubnak adott igazat a végén…
Ugyanakkor a lojalitás mintaképét semmiképpen sem róla kell megmintázni. 2008 májusában majdnem életét veszítette, midőn magángépe egy földrengés kezdetén tudott csak felszállni az egyik kínai reptérről. A gépen rajta kívül két utas tartózkodott: Mohammed Bin Hammam és Jack Warner. Igen, azok akik három évvel később a karibi világban megszervezték a vesztegetési orgiát, és összefogtak, hogy megbuktassák Blattert.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 66. lapszámában.)