A Diósgyőrért dobog a szíve… (Fotó: boon.hu)
A Paks elleni mérkőzést követően nagy volt az ijedtség a Diósgyőr háza táján (nem csak az újból elmaradt győzelem miatt..), hiszen a csapat középpályását – miután szűnni nem akaró mellkasi fájdalmakra panaszkodott – kórházba kellett szállítani. Kiderült, szerencsére nincs komolyabb baj, a pontos diagnózisról a miskolciak csapatorvosa, dr. Forgács Alfréd nyilatkozott a klub honlapján:
„Nikházi Márk mellkasi fájdalmakra panaszkodott múlt héten, pénteken. Kérésemre a sürgősségi osztályra hozták, majd átkerült a kardiológiára, miután az EKG-vizsgálat a normálistól eltérő eredményeket mutatott. Azt feltételeztük – és ez később be is bizonyosodott – hogy néhány héttel korábban átesett egy felső légúti infekción, mely antibiotikum kúra nélkül lett kezelve. Ekkor szívburokgyulladásra gyanakodtunk. Márkot több napig megfigyelés alatt tartottuk, alapos kivizsgáláson esett át, és szerdán már elhagyhatta a kórházat is. Hála Istennek nem találtunk semmit, ami szívbetegségre utalna, minden lelete negatív lett, nyugodtak lehetünk.”