Annak ellenére, hogy borzalmasan kezdte a craiovai találkozót Andrea Mandorlini csapata (a 24. percben 2-0-ra vezetett a Craiova), a hajrában mégis sikerült fordítaniuk a „vasutasoknak”.
A mérkőzés 11. percében Alexandru Piţurcă egy remekbeszabott sarkazással szerezte meg a vezetést az oltyánoknak, amelyet Mihai Costea a 24. percben duplázott meg. Ezt követően pedig úgy nézett ki, hogy az első számú bajnokaspiráns CFR megalázó vereséget fog szenvedni a kiesés ellen elszántan küzdő „egyetemistáktól”, főleg Hugo Alcantara 38. percben történt kiállítása után. Azonban a CFR emberhátrányban megemberelte magát, ehhez persze hozzájárult a hazaiak érthetetlen passzív támadójátéka, így a 63. percben az Arsenal által is figyelemmel kísért elefántcsontparti támadó, Lacina Traore góljával szépített a „kincses város” csapata. A játék viszont továbbra is az emberelőnyt megbecsülni képtelen Craiova térfelén zajlott néhány veszélyesnek csak nagy jóindulattal nevezhető kontratámadással fűszerezve. A 9 mezőnyjátékossal játszó erdélyi csapat mezőfölénye a 85. percben érett góllá, amikor a csereként beállt Cristi Bud 16 méterről lőtt a bal felsőbe. A döntetlennel elégedetlen CFR a mérkőzés ráadásában még egyszer büntetett: egy jó kiugratást követően az oltyánok balszélsője, a bolgár Iliev is a kiállítást sorsára jutott. A megítélt tizenegyest Ricardo Cadu magabiztosan értékesítette, megszerezvén a bajnoki címmel is felérő győzelmet a CFR számára.
A kolozsváriak sikerének értékét növelte az a tény, hogy az őket üldöző, bajnoki Unirea Urziceni csupán egy gól nélküli döntetlenre volt képes a Gloria Beszterce otthonában. Két fordulóval a vége előtt tehát három pontra nőtt a CFR előnye a bajnoki címvédő előtt.
A 32. forduló eredményei: Internaţional Curtea de Argeş – Ceahlăul Piatra-Neamţ 2-0 Gólszerző: B. Apostu '14, '81 (utóbbi tizenegyesből). Astra Ploieşti – Oţelul Galaţi 0-3 Gólszerzők: Giurgiu '44, Costin '59, Antal '85. Unirea Gyulafehérvár – Dinamo Bukarest 1-2 Gólszerzők: Dan '28, illetve And. Cristea '45, '69. Kiállítva: Vujadinovics '71 (Unirea). Universitatea Craiova – CFR Kolozsvár 2-3 Gólszerzők: A. Piţurcă '11, M. Costea '24, illetve L. Traore '63, C. Bud '85, R. Cadu '90 +3.
Kiállítva: Iliev '92 (Craiova), illetve Alcantara '38 (CFR). FC Temesvár – Szászmedgyesi Gaz Metan 0-2 Gólszerző: Oliveira '33, '83. Kiállítva: Contra '66 (FC Temesvár). FC Vaslui – Steaua Bukarest 2-1 Gólszerzők: Burdujan '68, Papp '82, illetve B. Stancu '45. Rapid Bukarest – Pandurii Târgu-Jiu 1-0 Gólszerző: Săpunaru '86. Politehnica Iaşi – FC Brassó 0-0 Gloria Beszterce – Unirea Urziceni 0-0
Ifj. Deák Endre
A CFR emberhátrányban nyert Craiován:
Meglépett a CFR, karnyújtásnyira a bajnoki cím
Bajnoki címmel felérő három pontot gyűjtött be a CFR Kolozsvár Olténiában, az Universitatea Craiova vendégeként. A legfőbb rivális Unirea Urziceni ikszelt Besztercén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!