Nagy szüksége volt a CFR Kolozsvár csapatának Cristi Bud triplájára, ugyanis a válogatottba is helyet követelő játékos harmadik, sorsdöntő gólját 2–2-es döntetlennél érte el a 90. percben. A kolozsváriak egyébként egy óra játék után kétgólos előnyre tettek szert (Bud a 21., illetve a 65. percben talált be), azonban a vendégek először a volt CFR-csatár, Veljovics szemet gyönyörködtető kapáslövésével szépítettek, majd Gabi Mureşan "citromdíjas" öngóljával egyenlítettek. A 77. percben tehát 2–2 volt az állás. A kétségbeesetten támadó CFR végül Bud 90. percben szerencsés körülmények között szerzett góljával állította be a 3–2-es végeredményt.
A Steaua Bukarest–FC Temesvár rangadón egy rendkívül látványos, 3–3-as döntetlen született. A Rapid Bukarest által „megalázott" Steaua (5–1-re kapott ki a 28. fordulóban) szépíteni szeretett volna a temesváriak ellen. Ennek tükrében Mihai Stoichiţă tantványai az első félidőben sorra dolgozták ki helyzeteiket Taborda kapuja előtt, a portugál kapus azonban remek védésekkel hárította a veszélyes Steaua-akciókat. Azonban a 33. percben már ő is tehetetlen volt: a lengyel jobbhátvéd Pavel Golanski Bănel Nicoliţă passzát értékesítette. A szünet után a határozottabban pályára lépő FC Temesvár a 48. percben egyenlített a Lokomotiv Moszkva csapatától idén hazatérő Răzvan Cociş révén, aki Mihăiţă Pleşan középpályán elkövetett hibáját kihasználva egy kontratámadásból volt eredményes. Az ezt követő fél órában mindkét – bajnoki címért is küzdő – együttes óvatosabban játszott, az utolsó negyed órára hagyták a döntést. Ez az időszak azonban igencsak fordulatosra sikeredett. Először a 79. percben a Steaua görög csatára, Pantelisz Kapetanosz szerzett gólt tizenegyesből, majd a 85. percben a temesváriak is büntetőhöz jutottak, amit Cosmin Contra értékestett. A 88. percben a román válogatottból visszavonult jobbhátvéd ismét eredményes volt. Szabadrúgása a sorfalon megpattanva jutott a hálóba. A vendégek örömünnepét a mérkőzés ráadásában a bolgár Zsivko Zselev rontotta el. Kapetanosz fejesét Taborda éppen a Steaua védője elé ütötte, aki nem hibázott, így beállította a 3–3-as végeredményt. Román labdarúgó-bajnokság, 29. forduló: Ceahlăul Piatra-Neamţ – Astra Ploieşti 0-0 Dinamo Bukarest – Politehnica Iaşi 1-1 Pandurii Târgu-Jiu – FC Brassó 1-0 Oţelul Galaţi – Rapid Bukarest 1-0 CFR Kolozsvár – Unirea Gyulafehérvár 3-2 Gaz Metan Szászmedgyes – Gloria Beszterce 1-1 Universitatea Craiova – Unirea Urziceni 1-4 Steaua Bukarest – FC Temesvár 3-3 Internaţional Curtea de Argeş – FC Vaslui 1-2
Ifj. Deák Endre
Pavel Golansky gólja az FC Temesvár ellen:
Meglépett a CFR, gólgazdag döntetlen a rangadón
Cristi Bud mesterhármast rúgott az Unirea Gyulafehérvár ellen. Ezzel – ha bukdácsolva is – a CFR Kolozsvár begyűjtötte a három pontot hazai pályán. Köszönhetően a Steaua–Temesvár rangadón született 3–3-as döntetlennek, a CFR öt pontra növelte előnyét a táblázaton.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!