2009. november 8., vasárnap. A Hannover a Bundesliga 12. játéknapjának első vasárnapi mérkőzésén hazai pályán fogadja a Hamburgot. A meccs 2–2-es döntetlennel ér véget. A hazaiak ezzel tucatnyi fordulót követően 16 ponttal a 10. helyen állnak, 7 pont előnnyel az akkor osztályozós helyen álló Nürnberg előtt. Ez volt Robert Enke utolsó mérkőzése.
2009. november 10., kedd. Martin Kind, a hannoveri klub elnöke este 19.35-kor telefonhívást kap. A rendőrség közli vele, hogy a csapat válogatott kapusa, egyben kapitánya, Robert Enke aznap este 18.17-kor a házától nem messze járó regionális vasút elé vetette magát, és ennek következtében elhunyt. Egész Németország gyászol, a válogatott lemondja a barátságos mérkőzését.
2009. november 21., szombat. Az első mérkőzése a Hannovernek Robert Enke halála óta. A csapatkapitányi karszalagot Arnold Bruggink kapja meg, míg a kapuba Florian Fromlowitz áll. A Schalke 2–0-ra legyőzi őket hazai pályán, de ez tulajdonképpen mellékesnek tekinthető ebben az esetben.
2009. december 12., szombat. A Hannover idegenben játszva 5–3-ra kikap a Borussia Mönchengladbach otthonában. A vendégek három (!) öngólt is lőttek saját kapujukba, így tulajdonképpen saját magukat verték meg. A csapat mérlege ekkoriban még nem tekinthető katasztrofálisnak: korábban a Schalke elleni vereség után otthon kikaptak ugyan a Bayern Münchentől (0–3), de hazai pályán döntetleneztek a Leverkusennel (0–0).
2009. december 19., szombat, 17. forduló. A Bochum úgy nyer 3–2-re Hannoverben, hogy Jan Schlaudraff duplájával a 33. percben már kettővel mentek a hazaiak. Az őszi záráskor a Hannover a 14. helyen tanyázik 17 ponttal, és csupán egyetlen egy pontra van az osztályozós helytől, bár a tréner, Andreas Bergmann ekkor még a helyén maradhat.
2010. január 16., szombat. Az első tavaszi fordulóban a Hertha BSC idegenben üti ki a hannoverieket (0–3), akik visszacsúsznak a 16., vagyis osztályozót jelentő helyre. Az eredmény után megköszönik Bergmann munkáját, a helyére pedig Mirko Slomka érkezik.
2010. január 23., szombat. Slomka első meccsén kikap a Hannoverrel Mainzban (0–1). Ezzel a csapat már hat meccs óta nyeretlen. Ugyanakkor az mindenki számára világos, hogy néhány nap alatt Slomka sem tud csodát tenni…
2010. január 31., szombat. Dieter Hecking, a Hannovertől még augusztusban távozott szakvezető új csapatával, a Nürnberggel 3–1-re nyer idegenben volt klubja ellen. A hazaiak egy teljesen szétesett „csapat” benyomását keltették. Slomka rádöbbent: sokkal nagyobb feladat vár rá, mint az előtte gondolta volna.
2010. február 13., szombat. A 22. fordulóban a Hannover 5–1-re kap ki a Werder Brementől otthonában – méghozzá elképesztő gólokkal, a félidőben négygólos vendégelőnnyel. Előkerül a kapuskérdés, a szakvezetés tanácstalannak tűnik, csakúgy, mint a csapat, amelyik december közepe óta vereséget vereségre halmoz.
2010. február 20., szombat. A héten két pszichológust szerződtettek a csapat mellé, de úgy tűnik, ez sem használt, mert a Dortmund is csapást mér rájuk (1–4). Martin Kind, a klubelnök nem tartja jó ötletnek a mentális felkészítéssel foglalkozó külsős szakemberek alkalmazását, és szerinte egy emberre kell csupán a játékosoknak figyelni – világos üzenet ez a tréner felé. Ugyanakkor a német sajtóban szárnyra kap a pletyka, hogy Slomka a következő sikertelen meccs után akár veheti is a kalapját – Kind viszont cáfolja ezt.
2010. február 28., vasárnap. A 25. forduló első vasárnapi meccsén a Hannover Slomka irányítása alatt eddigi messze legjobb teljesítményét nyújtja ugyan, de mégis a Wolfsburg viszi el a három pontot (0–1). A csapat visszacsúszik a kiesést jelentő 17. helyre.
2010. március 6., szombat. A Hannover Freiburgban játszik a kiesés elkerülése szempontjából nagyon fontos mérkőzést – és nyer! Nyer, méghozzá nagy csatában, 2–1 arányban, így lezár egy 13 mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatot (ezeken a meccseken 2 döntetlent és 11 vereséget tud felmutatni), mi több, el is hagyja a kiesést jelentő 17. helyet – igaz, a 16. hely még osztályozós pozíciónak számít.
Hogy aztán végleg feltámad-e a Hannover, azt egyelőre nem lehet tudni. Ami tény, a hátralévő 9 fordulóban többek között ellátogat Hamburgba, Münchenbe és Leverkusenbe, míg otthon megmérkőzik a Schalkéval, és visszavághat a ’Gladbachnak az ominózus 5–3-as vereségért is.
(bild.de, kicker.de)
Megjárták a pokol legmélyebb bugyrait
Az szinte biztosra vehető, hogy 2010. március 6-a mindenképpen bekerül a Hannover históriáskönyvébe. Ezen a napon győzött ugyanis először a csapat néhai kapusuk, Robert Enke halálának napja, vagyis 2009. november 10-e óta. A most következő írásban a két, előbb említett időpont között próbáljuk végigkövetni kronologikus időrendben a Hannover gárdájával történt fontosabb eseményeket.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!