A középmezőnyhöz tartozó Lechia fogadta a kiesés ellen küzdő Polonia Warszawa csapatát a gdanski Traugutta utcai stadionban. A két csapat óvatosan kezdett, az első húsz perc inkább az ismerkedés jegyében telt el, főleg átlövésekből veszélyeztették az ellenfél kapuját. Gyors játék folyt, sajnos, sok pontatlanság borzolta a szurkolók idegeit. A huszonkilencedik percben aztán mégiscsak volt okuk az örömre.Piotr Wiśniewski húzott el a jobb szélen, beadására Olegs Laizans érkezett pontosan, megszerezve csapatának a vezetést, és egyben első Lechia-találatát. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Wiśniewski lesgyanús helyzetben lépett ki. (1-0) Az első félidőben tehát a Lechia vezetett köszönhetően annak, hogy egy fokkal labdabiztosabbak voltak. A második játékrész azonban rögtön egy varsói góllal indult. A negyvenhetedik percben Adrian Mierzejewski beívelt szabadrúgása Tomasz Jodłowiec, Łukasz Piątek, és Daniel Gołębiewski fejét is érintette, utóbbiról a pedig a hálóba került. (1-1) A játék képe nem változott, azonban az eredmény sem. Támadott a Lechia becsülettel, de igazi ziccerekig nem jutott el, így be kell érnie egy ponttal. A "Czarne Koszule" változatlanul nyeretlen, utoljára a bytomi Polonia-t tudta megverni, még november 27-én. Azóta jó pár mérkőzés letelt, és a kiesőhelyen tanyázó gárda könnyen még jobban leszakadhat a bentmaradásért folytatott harcban vetélytársaitól. Lechia Gdańsk – Polonia Warszawa 1:1 (1:0) Gdańsk 8000 néző LECHIA: Kapsa – Bąk, Wołąkiewicz, Kożans, Mysona – Pietrowski (74 Bajić), Surma, Laizans – Wiśniewski (65 Lukjanovs), Dawidowski, Buzała (82 Zabłocki). vezetőedző: Tomasz Kafarski POLONIA: Przyrowski – Mynar, Dziewicki, Jodłowiec, Brzyski – Mierzejewski, Andreu (63 Skrzyński), Trałka, Ł.Piątek, Gancarczyk – Gołębiewski (67 Cortes). vezetőedző: José Mária Bakero vezette: Stefański (Bydgoszcz). gólszerző: Laizans (29'), Gołębiewski (47')
Még mindig nyeretlen a varsói Polonia
José Mária Bakero fiai ezúttal ikszeltek, idegenben.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!