Tulajdonképpen nézőpont kérdése, így ebből kifolyólag úgy is lehet akár nézni a dolgot, hogy a Bayern München tulajdonképpen Oliver Kahn visszavonulása óta kapusgondokkal küszködik. Nem vált be Michael Rensing, és bár Hans-Jörg Butt ebben a szezonban eddig remekül véd, mi több, a szerződését is meghosszabbították további egy évvel, a legutóbbi meccseken bemutatott hibái újra kiélezték a kapuskérdést Bajorországban (is).
Mióta Rensing megbukott Münchenben, azóta köztudott, hogy Uli Hoenessék tekintete két, egyaránt „Kahn-utódnak” titulált fiatal kapus felé fordult: az egyik a leverkuseni René Adler, a másik pedig Manuel Neuer, a Schalke hálóőre. Mindkét játékos fiatal, nagy ígéretnek számítanak, tulajdonképpen ők ketten küzdöttek (vagy küzdenek?) a Nationalelf egyes számú mezéért, és bár a Bayern vezetői mindkettejüket árgus szemekkel figyelik, most úgy néz ki, hogy Manuel Neuer lesz végül az, aki méltó utódja lehet Oliver Kahnnak – vagy legalábbis megfeleljen azoknak a követelményeknek, amiknek egy müncheni kapusnak meg kell felelnie. (Egyébként maga a „Titán”, vagyis Kahn nemrég azt mondta egy lapinterjúban, hogy ha neki kellene döntenie arról, melyiküket igazolná le, ő is gondban lenne.)
Az is köztudott volt, hogy Hoenesséknél tulajdonképpen mindig is Neuer élvezett elsőbbséget. Ennek már tavaly nyáron tanúbizonyságát adták, de a Schalke akkor nem engedte el őt. Azóta ez a téma folyamatosan napirenden van, de nemcsak a Säbener Strassén lévő klubházban, hanem a német médiában is. Ez olyannyira igaz, hogy ősszel még Günther Jauch tévériporter számolt be Neuer Münchenbe való „átigazolásáról”, de ez nem jött be, viszont Hoeness nemrég egy freiburgi gimnáziumban arról beszélt, hogy a gelsenkircheni kapus barátnője a bajor fővárosban lakik, és azt is hozzátette, hogy ez a játszma még nincs lefutva.
Most pedig bekerült az újabb bejegyzés a Neuer-aktába. A Schalke kapusedzője, Bernd Dreher (érdekesség, hogy ő hosszú évekig volt anno Oliver Kahn tartaléka a Bayernben!) egy szurkolói találkozón a következőket mondta: „Ha Uli Hoeness tényleg akarja Manuel Neuert, akkor nehéz lesz ellene tenni bármit is.” Mondani sem kell, hogy az egyébként súlyos anyagi gondokkal küszködő klub vezetőedzője, Felix Magath nem repesett a boldogságtól, amikor Dreher szavairól kérdezték: „Ez egy személyes megjegyzés volt tőle. Mindenesetre azt tanácsolnám neki, hogy ne fogadjon. Günther Jauch is veszített nem olyan régen… Számomra Neuer eladhatatlan!”
Világos szavak ezek, csakhogy van ám itt más is. Az egyik az, hogy a már említett anyagi gondok ugye jelen vannak a Schalkénál, továbbá az is egy érdekes dolog, hogy „Manu” szerződése 2012-ig szól, és ezt eddig még nem hosszabbították meg. És ha azt vesszük, hogy Hans-Jörg Butt is jövő nyárig kötelezte el magát Münchenbe, akkor kezd még kacifántosabbá válni a helyzet…
És akkor csavarunk még egyet a történeten! A Bayernnél is volt egy szurkolói találkozó múlt szombaton, amin Uli Hoeness klubelnök egy „nagy transzferbombát” helyezett kilátásba. Ez önmagában véve még nem jelent semmit, de a 16 meghívott közül legalább egy ember fecsegett a müncheni tz nevű újságnak, és elmondta, hogy Hoeness elmondása szerint Manuel Neuer szóban elkötelezte magát a Bayern Münchenhez!
Hivatalosan ezt „természetesen” senki nem erősítette meg, de a kapus annyit azért elmondott, hogy a következő szezonban még mindenképpen a Schalkéban fog majd játszani…
És ha hinni lehet ezeknek az információknak, akkor a következő idényben is Hans-Jörg Butt marad a Bayern München kapusa, és kitölti a jövő nyárig szóló szerződését, majd a helyére Manuel Neuer fog érkezni, méghozzá ingyen. Ugyanakkor a tz szerint nem kell félteni a Schalkét, ugyanis állítólag Magath (noha az utolsó pillanatig tartani fogja magát korábbi kijelentéséhez) a Wolfsburg sérüléséből éppen felépült hálóőrét, Diego Benagliot nézte ki „Manu” helyére.
(tz-online.de, bild.de)
Lendvay Lajos
Manuel Neuer igent mondott a Bayernnek?
Ami a Bayern München rajongóinak Franck Ribéry, az a Schalke híveinek Manuel Neuer, egészen pontosan a hozzájuk kapcsolódó pletykák, hírek, álhírek arról, hogy melyikük hol folytatja pályafutását. Most azonban úgy tűnik, hogy az utóbbinak végleg eldőlt a sorsa: jövő nyártól a Bayern München játékosa lesz. Hogy ez spekuláció-e vagy sem, nem tudni, de tény, hogy van két autentikus forrás. Az egyik a kapus, a másik pedig maga Uli Hoeness.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!