Szabics Imre tavaly novemberi bokasérülése óta először ülhetett le az Augsburg kispadjára, Torghelle Sándor azonban az elmúlt héten begyűjtötte ötödik sárga lapját, így csak a lelátóról figyelhette a Duisburg elleni mérkőzést. A vendégek rögtön az első percben előnybe kerülhettek volna, ám a dán Sören Larsen fejese centikkel elkerülte Jentzsch kapuját. A hazaiak első helyzetére a 14. percig kellett várni, amikor Traoré veszélyzetett éles szögből, Starke azonban hárított. Négy perccel később aztán a gólkirályi címre esélyes Thurk is villant, de az ő lövése sem talált utat a duisburgi kapuba. Az augsburgaik a kezdeti óvatoskodás után egyre magabiztosabbá váltak, és sorra vezették góllal kecsegtető akcióikat. Fölényüknek végül a 31. percben lett meg az eredménye: Hain a Baiertől kapott labdát két védő gyűrűjében vezette Starkéra, elfektette őt, majd az üresen maradt kapuba passzolt. Az első félidő vége előtt megduplázhatta volna előnyét a hazai együttes, ám El Akchaoui szabadrúgása után ketten is lemaradtak, így odalett a lehetőség. A második félidő elején is az Augsburg futballozott gólratörőbben, de előnyét sokáig nem tudta tovább növelni. A 64. percben aztán emberhátrányba kerültek a vendégek, miután Kristoffer Andersen pár percen belül két sárgát is begyűjtött. Az Augsburg viszonylag hamar gólra váltotta létszámfölényét, miután a 72. percben Thurk beadásába Traore tette bele a lábát, a labda pedig a meccs folyamán másodszor is Starke kapujába került. Az utolsó percekre a hazaiak kétgólos előnyük tudatában ugyan kissé visszavettek a tempóból, de így is magabiztosan szerezték meg a fontos három pontot; Szabics végül nem kapott lehetőséget Luhukay edzőtől. Szabicshoz hasonlóan a Koblenzben futballozó Stieber Zoltán is sérüléséből felépülve került be újra csapata keretébe, így a magyar középpályás a cserepadról láthatta, hogy a vendég Karlsruhe már a 2. percben vezetést szerez Lars Stindl lövésével. A kiesés elől menekülő hazai együttes játékosait alaposan megzavarta a kapott gól, ugyanis az első negyedórában alig tudták birtokolni a labdát. A 14. percben nem múlt sokon a KSC második találata, ám Paucken kapus bravúrral védte Fink közeli próbálkozását. A 31. percben aztán váratlanul – első kaput eltaláló lövéséből – egyenlített a Koblenz: egy előreívelést követően Langkamp hibázott, a korábban éppen a Kalsruhében is futballozó Edmond Kapllani pedig köszönte szépen, és jobbal a kapuba küldte a labdát. A hátralévő időben egyik csapat előtt sem adódott nagyobb lehetőség, így 1–1-es döntetlennel vonultak szünetre a játékosok. A fordulást követően a 47. percben a hazaiak egy tizenegyest kérhettek számon a bírón, miután a csereként beálló Pourie-val szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül. Szűk negyedórával később megismétlődött a jelenet: ezúttal Matip buktatta Pourie-t, és ezt már Christian Fischer játékvezető is észrevette. A büntetőt Mavric magabiztosan értékesítette, előnyhöz juttatva ezzel a Koblenzet. Pár perc elteltével újabb tizenegyeshez jutott a hazai együttes, ám Mavric ezúttal nem tudott túljárni Miller eszén, így maradt a 2–1. A mérkőzés vége felé közeledve a vendégek fokozatosan átvették a játék irányítását, és a 82. percben sikerült is egyenlíteniük: Staffeldt a koblenzi védelem nagy hibáját kihasználva fejjel volt eredményes. A hazaiak vezetőedzője, Petrik Sander ezután Stieber Zoltánt is bevetette, de a győzelmet mégsem sikerült megszereznie a nagyon nehéz helyzetben levő Koblenznek. A játéknap harmadik meccsén a forduló előtt egyaránt 41 pontos Greuther Fürth és Paderborn találkozott egymással. A két középcsapat a kiegyenlített játékot hozó mérkőzés után egy-egy ponttal gazdagodott, így továbbra is fej-fej mellett haladnak tovább a bajnokságban. FC Augsburg – MSV Dusiburg 2–0 (Hain 31., Traore 72.)
TuS Koblenz – Karlsruher SC 2–2 (Kapllani 31., Mavric 62., tizenegyes ill. Stindl 2., Staffeldt 82.)
Greuther Fürth – SC Paderborn 1–1 (Fürstner 37. ill. Krause 45+1., tizenegyes)