A két csapat legutóbb november 21.-én találkozott egymással és akkor egy izgalmas és szórakoztató mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszottak. Babos Gábor csapata, a NEC előző két találkozóját megnyerte – a Sparta és a Waalwijk ellen egyaránt 1–0-ra –, így eltávolodott a kiesőzónától. A Fehér Csabát is a soraiban tudó NAC az elmúlt három mérkőzésén hét pontot szerzett és jelenleg rájátszást érő helyen van. A hazaiaknál Wiljan Vloet egy sikeres spanyolországi edzőtábor után elégedett lehet csapata eddigi teljesítményével, és bár az Ajaxtól és a PSV-től is kikaptak, játékukban sokat fejlődtek az őszi szezonhoz képest. A bennmaradáshoz szükséges pontokat szorgalmasan gyűjtik, amelynek alapjai a stabil csapategység és a védelem lett. A vendégek vezetőedzője, Robert Maaskant pozitívan áll hozzá a péntek esti meccshez. „Célunk továbbra is változatlan, be kell kerülnünk a rájátszásba. Viszont, ha lesz rá a lehetőség, hogy megszerezzük az ötödik helyet, mi sem természetesebb annál. Azonban egyelőre a rájátszás a fontosabb” – mondta az edző a nac.nl-nek. „Nehéz ellenfél a NEC, főleg otthon nem könnyű ellenük játszani. Bár legutóbb győzni tudtunk itt, de nagyon nehezen, főleg, hogy most is vannak hiányzóink. De egyszerűen csak ki kell választani a legjobb csapatot és ennyi. Nálunk mindenki tisztában van azzal, hogy itt nem az egyénekről van szó, hanem a NAC-ról és az eredményről” – tette hozzá a szakember. A NEC-nél sok a hiányzó, így nem lesz könnyű dolga Vloet mesternek. Nem léphet pályára a téli felkészülés során megsérült John Goossens, továbbá Mark Otten, Rens van Eijeden és Mitchell Burgzorg, Lasse Schøne, Jeroen Heubach, Saidi Ntibazonkiza, illetve a svéd-koszovói Erton Fejzullahu játéka is kérdéses. Fehéréknél nem ekkora baj, de ketten így sem tarthatnak a csapattal. Tyrone Loranra térd-, míg Leonardóra ágyéksérülése miatt nem számíthat Maaskant. Estleges győzelmével a nijmegeniek a 11. helyig léphetnek fel, míg a bredaiak az ötödik pozícióig, bár ezek a forduló többi eredményétől is függenek majd. Eredivisie, 23. forduló NEC–NAC 20.45 óra
Magyar rangadóval folytatódik az Eredivisie
A holland labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának nyitó mérkőzésén a 14. helyen álló NEC Nijmegen fogadja, az eddig remek szezont produkáló és jelenleg a hatodik pozícióban tanyázó NAC Bredát.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!